0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A legszebb konyhakertek közül is a legszebbek

Hétfőn kiosztották az idén 6. alkalommal meghirdetett „ A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei kertvetélkedő országos díjait. Az idén minden eddiginél több, összesen 370 településen több mint 2000 kertet műveltek meg a szorgos kezek, közülük 100 településről 235 kertet jelöltek országos díjra a helyi zsűrik. 37 településről 45 országos díj született.

Az Agrárminisztérium Darányi Ignác termében tartott országos díjkiosztó ünnepségen Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkár kiemelte a kertészkedés egyéni és társadalmi hasznát, amely a benne dolgozó személyek testi-lelki erőforrása.

A kert és művelője kölcsönösen hatnak egymásra, együtt gyarapszanak. A kertészkedés legfőbb társadalmi haszna a vegyszermentes, egészséges magyar termékek előállítása, a tájfajták megőrzése, a biológiai sokféleség védelme, a kertek környezetkímélő ápolása.

„A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei Magyar Örökség Díjas országos programnak nagy szerepe van abban, hogy egyre többen látnak hozzá a konyhakertek művelésének, ezáltal nemcsak szépen rendezett veteményeseket hoznak létre, hanem hozzájárulnak gazdasági hagyományaink fenntartásához is. Farkas Sándor, aki maga is aktív kertművelő, kiemelte, hogy a kert nemcsak gazdasági hasznot hoz, hanem örömöt, jó közérzetet is ad művelőinek, amire a mai korban különösen nagy szükségünk van.

Sajnos sok olyan település van, ahol elveszni látszik a kertkultúra, a hátsó kertet fölveri a gyom, vagy a jobbik esetben befüvesítik. A programban résztvevők példát mutatnak, bebizonyítják, hogy érdemes a kerteket bevetni, beültetni, művelni. Hatalmas eredmény, hogy a 2012-ben indult programba az évek során az országból egyre többen csatlakoztak. Akkor 22 kert jelentkezett, 2013-tól pedig már határon túli nevezők is voltak. 2015 óta már minden magyarországi megye képviselteti magát, és tavaly összesen 366 település 2351 kertművelője vállalta a megmérettetést.

Farkas Sándor hangsúlyozta, hogy a szaktárca már a kezdetektől figyelemmel kíséri és támogatja a programot. A minisztérium az együttműködés keretében szakmai, illetve informatikai háttértámogatást is nyújtott, helyszínt biztosított a rendezvényekhez, illetve támogatta a média- és egyéb kommunikációs célú megjelenéseket. Az Agrárminisztérium háttérintézményei biológiai alapokkal, vetőmaggal és csemetékkel is segítették a kertek gyarapodását.

Az idei év nem volt kegyes a kertészkedőkhöz, a hosszúra nyúlt tél, a sokszor 40 C-fok fölötti hőség és szárazság, néhol a felhőszakadások próbára tették a kertművelőket,

értékelte az évet Kovács Szilva programigazgató. Ám a „kerteseken” az időjárás nem tudott kifogni; minden nehézség és természeti csapás ellenére termésbő kerteket varázsoltak. A növényfajok közül a zöldborsó volt az idei év vesztese.

Az idei év kiemelt témája „A termőföld, a talaj védelme a riolittufa segítségével” volt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a versenybe nevezett kertművelők nagy többsége óvja a termőtalajt, és fontosnak tartja, hogy szerves tápanyag-utánpótlást alkalmazzon, fenntartsa a talaj egészségét. A résztvevők egyre nagyobb szakértelemmel és mind tudatosabban művelik kertjüket.

Szinte nincs olyan kert, ahol ne alkalmaznának vetésforgót, egyre elterjedtebbek a bio módszerek, a növénytársítás, a védőnövények használata. Mind többen vetnek, ültetnek régi magyar fajtákat, amik ellenállóságuknak köszönhetően vegyszermentesen is megtermelhetők.

Az idén „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei résztvevői összesen több mint 140 hektárt műveltek meg, és nagybani piaci árakat figyelembe véve összesen 700 millió forint értékű árut termeltek meg. Ebben az évben összesen több mint 11 ezer 800-an művelték a kerteket, több mint 6000 húsz év alatti fiatal, gyermek, unoka, dédunoka szorgoskodott a kertekben. Kovács Szilvia kiemelte annak fontosságát, hogy a régóta kertészkedők tudásukat, tapasztalatukat átadják, átörökítsék az utánuk jövő generációknak.

Nagy eredmény, hogy az idén 71 új település nevezett a vetélkedőre, és 77 magánjelentkező is részt vett 70 olyan faluból, városból, ahol nem hirdették meg települési szinten a kertvetélkedőt. Közülük 25 országos díjra jelölt magánjelentkezőből hatan kapták meg a rangos elismerést.

Kovács Szilvia kiemelte, hogy az előző három évben a kertművelők példáján 9432 új kert létesült, az idén pedig nem kevesebb, mint 9600 új kertet ástak föl a „kertesek” szomszédjai, ismerősei.

2018-ban 100 településről 235 kertet neveztek országos díjra, amelyből 37 település 45 kertje érdemelte ki a rangos elismerést mini, normál, zártkert 1. (zöldséges), zártkert 2. (gyümölcsös), zártkert 3. (vegyes) és közösségi kategóriákban. Ebből 6 megerősítő különdíj, egy pedig a legtapasztaltabb kertművelőnek járó különdíj. Az idén először – az időjárási szélsőségek okozta károk miatt – balkon kategóriában nem osztottak ki országos díjat.

A 2018. évi „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programban mini kategóriában hat kertet díjaztak. Urbán László és Urbán Lászlóné (Budapest XVI. kerület), Urbán Ferencné (Fót), Kissné Gyarmati Ágnes (Kocsér) és Radnai Istvánné (Szeged) vehette át az országos elismerést. Megerősítő díjat kapott ebben a kategóriában Erős Miklós (Esztergom) és Tóth Imre (Szentistván).

Normál kategóriában 13 díjazottat hirdettek. Lechner Judit (Budaörs), Bertalan János és neje, Bendes Katalin (Darnózseli), Hegedűs István és felesége, Hegedűs Elena (Gutorfölde), Gere Lajosné (Kaba), dr. Ábrók Ildikó (Kóspallag), Tóth Ferencné (Nagykanizsa), Doró Antal (Nagykovácsi), Madár Ferencné (Solt), Bános Anna és Nagy Péter (Szombathely), Neszményi György és Neszményiné Gubacsi Erzsébet (Tass), Varga Sándorné Istenes Borbála (Újfehértó) kertjét díjazta az országos zsűri. Megerősítő díjat kapott ebben a kategóriában Helmli Mária Biatorbágyról. A Legtapasztaltabb kertművelő különdíját pedig özv. Soós Józsefné bábolnai „kertes” érdemelte ki, aki 90 évesen kertjét leánya segítségével műveli, terményeit szívesen árulja a piacon.

Zártkert 1. (zöldséges) kategóriában két országos díjat osztottak, amit Rideg István Karcagról és az oroszlányi Kostyál család, Kostyál Pál, Kostyál Pálné Böcskei Erzsébet és unokájuk, Kostyál Ron vehetett át Farkas Sándor államtitkártól és Kovács Szilvia programigazgatótól.

Zártkert 2. (gyümölcsös) kategóriában három díjat osztottak, amit Bencze Ferenc és felesége, Kovács Mária (Gutorfölde) és Klimaj Tamás és családja (Szarvas) érdemelt ki. Megerősítő különdíjat kapott Farkas József és Farkas Józsefné szegedi kertművelő házaspár.

Zártkert 3. (vegyes) kategóriában 14 országos díj találta gazdára. Közöttük volt Balogh Lászlóné (Gyula), Telek János (Hatvan), Szita Ferenc és Szita Ferencné (Kazár), Barna László (Kiscsécs), Zalka Gábor (Kóspallag), Mikó Imre és Mikó Imréné (Nagylózs), Békefi Andrásné (Nagymaros), Szabó István Lajos és Szabó István Lajosné Azbeta Hanzliková (Oroszlány), Amrein Józsefné (Pécs-Hird), Bökényi Margit (Pusztaszabolcs), Varga István (Temerin- Vajdaság), Ujhelyy Károly (Vámosszabadi) kertje. Megerősítő különdíjban részesült Bóka Zsigmond és neje, Margit (Győrszemere), valamint Fehér András és Enyedi Erzsébet (Mezőtúr).

Közösségi kategóriában hét országos díj talált gazdára az idén. A balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda, a békési BKÓB – Fürkész Központi Óvoda, a Budapest XIX. kerületi „Első Kis-Pesti Kert”, a Budapest XVI. kerületi Cinkotai Huncutka Óvoda Levendula csoportja és Gólyahír csoportja, az Esztergomi Bánomi Óvoda, a karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda Gépgyár úti SZIM Óvodája, az oroszlányi Önkormányzati Szociális Szolgálat Csillag Szolgáltató Pont és Baráth Domonkos intézményvezető kapta meg az elismerést.

Kovács Szilvia programigazgató elismerő oklevelet nyújtott át a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program támogatóinak, közöttük a médiatámogatóként a Magyar Mezőgazdaság Lapcsoportnak, különös tekintettel a Kerti Kalendáriumnak, amely egész évben figyelemmel kísérte és tudósította a program eseményeit.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu