0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mindig úttörő volt a Varga Pincészet

Nem hiányzott a vállalkozó szellem Varga Péter családjából, derült ki az egyik legnagyobb hazai borászat, a Varga Pincészet 25 évét bemutató sajtótájékoztatón. A cégtulajdonos az első hazai magánvállalkozók között volt, és már gyakorlottként vásárolta meg a Badacsonyi Állami Gazdaság pincészetét, hogy negyedszázad alatta legnagyobb hazai borászattá fejlessze.

Az Olaszrizling Október nagykóstoló keretei közt vezette végig a történeten a meghívottakat Varga Péter és fia, Varga Máté. Bár a pincészet alapításának éve hivatalosan 1993, a történet jóval korábban kezdődött, amikor 1973-ban fölvették a Közgázra, mondta Varga Péter. A családban ő volt az első diplomás, aki először kutató közgazdászként helyezkedett el, majd az első adandó alkalommal gazdasági munkaközösségeket alapított. Az első hivatalos boros kapcsolat a Hungarovin gazdasági igazgatói posztja volt az életében. Bár gyerekkorától ismerte a szőlőművelést a család budafoki ültetvényei és pincéje révén, igazán erről a helyről nyert betekintést a borászat hazai és nemzetközi világába. Olyan szakmai és kereskedelmi kapcsolatokra tett szert, amit később is kamatoztatni lehetett.

1991-ben írták ki a készpénzfizetéses pályázatot a Badacsonyi Állami Gazdaság badacsonyörsi pincészetére, amit 180 millió forintos ajánlatával nyert meg Varga Péter. Igaz, egyszerre csak 80 milliót tudott kifizetni, a többit két év nyereségéből adta meg.

Mint minden jó döntés, ez is érzelmi döntés volt, mondta a cégtulajdonos, a gyönyörű fekvésű pincészet azonnal megnyerte a szívét.

Már az első évben sikerült megkettőzni az addigi értékesítést, és 800 ezer palack bort eladni. Hamar elkezdték a felújítást, 1996-ban a fogadótér és az erjesztés korszerűsítésével, azóta több lépésben új és nagyobb palackozót, raktárakat létesítettek, átépítették a pincét és az irodaépületet, az eredetiből semmi sem maradt.

A gyors fejlődés miatt és a minőségi bortermelés céljából kezdtek szőlőt telepíteni, az első 86 hektárt mára 200-ra bővítették Badacsony környékén, Balatonaligán és az Egri borvidéken. A legnagyobb területen, 47 hektáron a Szürkebarátot termesztik, aztán a Hárslevelű következik 32 hektárral. A többi fajta azonos arányban szerepel az ültetvényekben, ezek az Olasz rizling, az Irsai Olivér, a Cabernet sauvignon és Cabernet franc, a Kékfrankos és a Pinot noir.

A Varga Pincészet termelésében ma 40 százalékot tesznek ki a primőr borok, amelyek előőrse az Év első bora, a nulla érlelésű Csabagyöngye volt. Ezt a szőlőfajtát a Balaton Borrégióban termesztik nagyobb mennyiségben, és egész Európában a legkorábban érő szőlő, már július végén-augusztus elején szedhető.

A korszerű szűréstechnika tette lehetővé, hogy gyors földolgozással már 20 nappal a szüret után palackba kerülhessen a Csabagyöngye.

Ez az újítás is a Varga Pincészethez fűződik, és jónéhány éven keresztül piaci előnyt jelentett a cégnek. Ma a rozékat is kínálják gyöngyöző, „bubis” és csendes változatban, illetve a kereslethez igazodva több gyöngyöző boruk is van. Ezekkel a primőr borokkal nemzetközi borversenyeken is nagy sikereket értek el, legutóbb pedig az Aranymetszés Friss Olaszrizling az idei országos borversenyen lett a legjobb fehérbor.

A következő nagy dobás a másfél literes gasztro-borcsalád bevezetése volt 2002-ben. A Ház Boraként kínálható italokat a kannás borok leváltására találták ki, és gyors sikert értek el vele előbb a Balaton-környéki éttermekben majd az ország más vidékein is. Tavaly 3,2 millió palackot adtak el belőle.

A prémium borok ideje 2006-tól érkezett el a Varga Pincészetnél az Aranymetszés borcsalád kifejlesztésével, aminek a tagjait saját szőlőből készítik.

Az Aranymetszés borokkal sok szép sikert értek el, tavaly a VinAgora borversenyen a legjobb fajtabor az Olasz rizlingjük lett, Bordeauxban pedig a 2015-ös Aranymetszés Szürkebarát és Aranymetszés Olaszrizling Late Harvest aranyérmet nyert.

Gazdasági és környezetvédelmi okokból vezették be 2013-ban a Varga-palackot, saját betétdíjas rendszerben. Ezzel az újítással 2016-ban Greennovációs díjat nyertek az újrahasznosítás kategórián belül.

A közeljövőről Varga Máté elmondta, hogy a cég kivonul a Tokaji borvidékről, már az idén sem vettek onnan szőlőt. Olaszliszkán és Szerencsen rendelkeznek berendezésekkel, amelyeket a badacsonyörsi és feldebrői üzemekbe szállítanak át. Nagy bajok vannak a Hegyalján, aminek a megoldására nem vállalkozhat egy pincészet. Ma a cég 25 millió liter tárolótérrel, 200 hektár szőlőültetvénnyel és 10 ezer palack óránkénti palackozókapacitással rendelkezik, az utóbbit hamarosan 14 ezerre fogják növelni. További céljuk, hogy meghatározóvá váljanak a prémium borok közt is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu