0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Végre! Nem barnul a saláta vágási felülete

A zöldségek közül – a szó szoros értelmében – a salátafélék választéka a legszínesebb. Már a hagyományos fejes salátából is megjelentek a piros levelűek, a lollo, a tögylevelű, a batávia, a római típusból pedig szinte követhetetlen a választék bővülése. A salátafogyasztás divatos, és a vásárlók nagy örömére, az utóbbi években folyamatosan újabb típusok bővítik a kínálatot.

A nemesítők nemcsak a fogyasztókra, a kertészekre is gondolnak: javítják a fajták betegség-ellenállóságát. A Rijk Zwaan cég nemesítői pedig a feldolgozók, éttermek dolgát is megkönnyítették azzal, hogy piacra dobták az úgynevezett Salanova, valamint a Knox™ és Knox™ Core fajtákat.

A Salanova csoportba azok a fajták tartoznak, amelyek fejeinek egyetlen íves vágással eltávolítható a torzsája, és ettől leveleire hullanak.

A mutatós és egyöntetű méretű levelek mosás és centrifugálás után maradéktalanul egyfogyaszthatók, alig van hulladék. Salanova fajtát szinte az össze típusból választhatunk.

A hagyományos nemesítési eljárással született Knox™ saláta fajtatulajdonságot három éve Hollandiában mutata be a Rijk Zwaan, tavaly pedig innovációs díjat nyertek vele a berlini Fruit Logistica kiállításon.

A cég több mint 10 éves nemesítői munkájának eredményeként lassítható a vágott felületek rózsaszínes, barnás elszíneződése.

A bejelentéskor hat salátatípusból tíz fajtát mutattak be, és azóta fokozatosan nő a Knox™ fajták választéka. Mindegyik salátatípusban van már képviselője,

 

A Knox™ és a torzsa vágási felületének barnulását elodázó Knox™ Core tulajdonság a salátát feldolgozók, az áruházak és a fogyasztók számára egyaránt előnyös.

A séfeknek például nem kell az utolsó pillanatra hagyni a saláta földarabolását, attól tartva, hogy az veszít az élvezeti értékéből.

A saláta két nappal tovább tartható a pulton, jóval kevesebb hulladék keletkezik az áruházakban, és a friss salátát frissnek is látja a fogyasztó. Nem mellesleg a vágási helyek csak napok múlva kezdenek elszíneződni, nincs szükség ezek vegyszeres kezelésére, így a végtermék nemcsak egészségesebb, de költségtakarékosabb is.

Az új lollo rossa típusú fajták az eddigieknél is pirosabbak. A tripla lollo rossa fajták fejei egészen a levelek tövéig mélybordó színűek.

A római Cruncy Cross saláták levelei ehető tányérként használhatók, jól állják a savanyú öntetet és a szószokat is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu