0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Mit kell tudni a poloskákról?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összegyűjtötte a poloskákkal kapcsolatos főbb tudnivalókat és a „bogárinvázióval” szembeni védekezés hatékony módjait.

A kertekben már április-májusban megjelennek, a lakásokba azonban szeptember, október hónapokban kezdenek behúzódni a téli menedéket kereső poloskák – írja a Nébih. A mintegy másfél centiméter hosszúságú, barna vagy zöld színű rovarok bizarr külsejük, zajos éjszakai életmódjuk és a bűzmirigyeikből „veszélyhelyzetben” kibocsátott, kellemetlen szagú váladékuk miatt nem éppen a legkedvesebb vendégeink.

Megnyugtató azonban, hogy az emberekre és az állatokra nem veszélyesek, hiszen kizárólag növényi nedvekkel táplálkoznak.

Hazánkban elsősorban a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska egyedei elterjedtek. Mindkét poloska kellemetlen szagú váladékot bocsát ki a bűzmirigyeiből, amivel tulajdonképpen védekezik az őt ért támadás esetén. Ősszel, a nyílászárókon keresztül, telelőhelyet keresve „költöznek be” az emberi tartózkodásra szolgáló épületekbe. Ilyenkor nagy számban találhatók meg a házak falán és az üvegablakokon.

Bejutásukat a nyílászárók szigetelésével, illetve szúnyogháló felszerelésével akadályozhatjuk meg. A már a lakásba bejutott poloskákat célszerű gumikesztyűt használva, kézzel összeszedni, majd a lakáson kívül elpusztítani. A háztartási rovarirtó szerek alkalmazása nem hatásos a behatolók ellen.

A kertekben a levéltetvek elleni védekezésre használt, szintetikus piretroid hatóanyagú rovarölő szerekkel (pl. Decis, Karate Zeon 5 CS, Cyperkill 25 EC) lehet az első egyedek megjelenésétől védekezni. A védekezést nehezíti, hogy a termésérés, a szedés időszakában is tömegesen jelen vannak a poloskák.

A zöld vándorpoloska délről, a mediterrán térségből érkezett és rövid idő alatt megtelepedett az országban. Egyedei felszaporodva számos helyen okoznak kárt. Szívogatásukkal a paradicsom, a paprika, az uborka és a zöldbab termésein okoznak szembetűnő foltokat, amelyek miatt azok ízetlenné, végső soron fogyaszthatatlanná válnak. A kezdetben fekete alapon fehér pontokkal díszített lárvák, valamint a fokozatosan kizöldülő színű, kifejlett egyedek nagy tömegben képesek ellepni a növényeket.

Az ázsiai márványospoloska Kelet-ázsiai származású, amely bekerülését követően nagyon gyorsan nagy egyedszámot ért el. Ez a faj szintén rendkívül sok növényfajon táplálkozik és szaporodik. Előszeretettel szívogatja az alma, a körte és az őszibarack gyümölcsét. Ennek következtében a gyümölcs deformálódik, elszíneződik, a gyümölcshús állaga és íze is megváltozik. Ezen kívül sok nem termesztett növényen, pl. számos gyomfajon is megél.

Forrás: Nébih