0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Úttörő beruházás: robotizált tehénistállót avattak Kocson

Október 18-án ünnepélyes keretek között került átadásra az egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistálló. Az Aranykocsi Zrt. tulajdonában lévő létesítmény úttörőnek számít Magyarországon, mivel a tehenek fejését teljes mértékben fejőrobotok végzik, és a takarmányozást és trágyázást is automatizálták.

A létesítmény 540 tejelő szarvasmarha befogadására alkalmas, melyek ellátásához mindössze két fő felügyelete szükséges.

Az állatok fejését 8 fejőrobot végzi majd teljesen automata módon, emberi közreműködés nélkül, biztosítva ezzel a stresszmentes fejést.

Az épület tisztán tartását és az állatok takarmányozását is automata rendszerek alkalmazásával oldják meg.

Az átadó ünnepségen László Kálmán, az Aranykocsi Zrt. vezérigazgatója elmondta, elérkezett a korszerűsítés ideje a szarvasmarhatartásban: az elavult tartás- és fejéstechnika, a mind erősebben jelentkező munkaerőhiány, valamint a kiélezett piaci helyzet olyan tényezők, melyek egy korszerű és modern beruházással áthidalhatók.

„Isten hozta önöket a megújuló agráriumban!” – e szavakkal kezdte ünnepi beszédét Nagy István agrárminiszter, majd hozzátette: az agráriumban való stabil fennmaradáshoz hosszú évek kemény munkája szükséges.

Ennek legjobb példája a most átadott létesítmény, mely bizonyítja, hogy érdemes a magyar agráriumban beruházni és fejleszteni, mivel minden korszerűsítés elsődleges célja a magyar gazdák jövedelmének növelése. Az agrárminiszter kifejtette: az elmúlt években sikerült stabilizálni az állattenyésztést, így a szarvasmarha ágazat helyzetét is hazánkban. Az ágazat kibocsátása tavaly folyó áron 135 százalékkal, változatlan áron 7,6 százalékkal haladta meg a 2010-es értékeket.

A tehenenkénti tej-árbevétel 2018 első 9 hónapjában átlagosan 4 százalékkal több, mint 2017 hasonló időszakában, és az elmúlt 10 év legnagyobb első 9 havi bevételének felel meg.

A most átadott tehénistálló Közép-Európa legkorszerűbb létesítményei közé tartozik, mely a svéd DeLaval cég gépesítési technológiáit alkalmazza.

youtube://v/1ZMYXUxVyLg

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu