0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A leánder kártevői: veszélyes a zsebimport!

A leánder a földközi-tenger mellékén honos, fénykedvelő növény. A mediterrán vidékek gazdagon virágzó díszcserjéje. Olasz-, Francia- és Görögország déli részén út menti fának is ültetik, fehér, sárga, rózsaszín és piros virágai szemkápráztató látványt nyújtanak. Görög természettudósok már időszámításunk előtt három évszázaddal írtak szépségéről és mérgező tulajdonságáról.

Azóta bizonyították, hogy a növény minden része mérgező, ezért a gyerekeket tartsuk távol tőle!

A leánder (Nerium oleander) nálunk is egyre népszerűbb, mind több kertben ültetik. Kora tavasztól késő őszig cserépben vagy dézsában neveljük, de a fagyok beállta előtt vigyük teleltetőhelyre. Teleltetéséhez 2–3 oC már elegendő, de 15 oC-nál ne legyen magasabb a hőmérséklet.

Mielőtt a telelőhelyre vinnénk, alaposan vizsgáljuk át növényünket, nem hurcolunk-e be vele károsítókat.

Ha ezt elmulasztjuk, fertőzöttebben hozhatjuk ki a növényt a teleltetőből, mint ahogy bevittük. Amennyiben kártevő rovarokat, atkákat találunk rajta, még a szabadban permetezzük le. A kórokozókkal fertőzött növényrészeket (levél, hajtás) távolítsuk el és semmisítsük meg.

Kártevők

Az oleander pajzstetű polifág faj, a külföldi szakirodalom háromszáznál is több tápnövényét írja le. Hazánkban is harmincnál több növényfajon észleltük.

A legsúlyosabb kártételt a leánderen, a datolyapálmán, az aszparáguszon és a vízipálmán okozza, de nem kíméli a többi pálmafajt, az orchideaféléket, a babért és a borostyánt sem.

Lárvái és kifejlett nőstényei a növények összes föld feletti részén szívogatnak. Kártételük következtében a levelek elsárgulnak, lehullnak, a fiatal hajtások, ágak elszáradnak. Ha nem védekezünk időben, az egész növény elpusztul (1. kép).

Évente 3 nemzedéke fejlődik. A nőstények pajzsa kerek, fehér, 2–3 mm átmérőjű, leemelhető. Alatta az állat sárga színű, lábatlan. A lárvák szintén sárga színűek, 3 pár lábbal rendelkeznek, 1–2 napig mozognak. Letelepedésük után elvesztik mozgóképességüket, és megkezdik a pajzsképzést. A hímek pajzsa hosszúkás, fehér.

A lágy teknőspajzstetű és az olajfa-teknős-pajzstetű nagy termetűek, 2,5–6 mm átmérőjűek, tojás- vagy félgömb alakúak. Nincs leemelhető pajzsuk, a nőstények háti oldalán puha a bőr (2. kép). Fiatalabb korban halványsárga, később sötétbarna színűek. Fejlődésük folyamatos, 4 nemzedékük is fejlődhet. Kártételük megegyezik az előző fajéval.

Mivel igen nehezen leküzdhető csoporttal állunk szemben, a pajzstetvek elleni védelemben nagy szerepe van az odafigyelésnek és a mechanikai védelemnek. Vásárláskor alaposan nézzük meg, nem rejtőzik-e egy-egy példány a levélfonákon, levélnyélen, esetleg a levélhüvely alatt.

Ha mégis megjelennének a pajzstetvek, puha fogkefével, vagy ruhával távolítsuk el őket. A növényt mossuk le 1 százalékos töménységű káliszappanos vízzel. Ügyeljünk arra, hogy az oldat ne kerüljön a gyökérre, ezért a a talajt fóliával takarjuk le.

A szabadban tartott növényeket az engedélyezett rovarölő szerekkel permetezhetjük (táblázat). Munkánk azonban csak akkor lesz eredményes, ha a kezeléseket 8–10 naponként többször megismételjük, mivel csak a mozgó lárvák ellen tudunk hatékonyan védekezni. A permetléhez feltétlenül adjunk tapadásfokozó anyagot! Szaporításhoz csak fertőzésmentes növényi részt használjunk!

A sárga oleander levéltetű (3. kép), a fekete répa-levéltetű és a zöld őszibarack-levéltetű a leveleken és a hajtásokon telepekben szívogatva legyengítik a növényeket. Cukorban gazdag ürülékükön megtelepszik a fekete színű korompenész, ami elcsúfítja a növényt.

A levéltetvek vírusos betegségeket is terjesztenek, ezért amint a hajtásvégeken észleljük az első levéltetű-telepeket, védekezzünk ellenük.

Az amerikai lepkekabóca viszonylag új kártevő, hazánkban 2004-ben figyelték meg először. Polifág faj, tápnövényeinek száma közel száz. Kifejlett egyedei és lárvái a gyümölcs- és díszfák, bokrok levélfonákán és hajtásvégein szívogatnak, de megtámadják a szőlőt és a lágyszárú növényeket is (4. kép). Jelenlétük messziről feltűnik az általuk kiválasztott nagy kiterjedésű viasztömegről. Az imágók októberben a fás növények kéregrepedéseibe rakják áttelelő tojásaikat. A lárvák májustól jelennek meg. A fajnak egy nemzedéke fejlődik.

Az imágók jól repülnek, így könnyen fertőznek újabb és újabb növényeket. A nagy mennyiségű viaszváladék miatt csak felszívódó szerrel érhetünk el némi eredményt ellenük.

A kártevő atkák közül a közönséges takácsatka valamennyi mozgó fejlődési alakja a leveleket szívogatja. A megtámadott levelek színén apró, halvány, pontszerű foltocskák jelennek meg, amelyek később összefolynak (5. kép). A súlyos klorofillvesztés következtében a fotoszintézis lelassul, végül a levelek lehullnak. Az atkák a száraz, meleg időszakban szaporodnak fel, de a teleltetőben a legkisebb fertőzés is elhatalmasodhat a növényen.

Kórokozók

Nemcsak a mediterrán vidékeken, de nálunk is egyre jobban terjed a melegigényes Pseudomonas savastanoi pv. nerii nevű baktérium, amely a leánder baktériumos ág- és levéldaganat-betegségét okozza. A fiatal növények ágain és levelein a fertőzés hatására jellegzetes szemölcsszerű daganatok jelennek meg, ezért leánderráknak is nevezik (6. kép). Az ágak törpülnek, a fertőzött csúcshajtások el is pusztulhatnak, a levelek lehullhatnak. Virágrothadást is okozhat.

A betegség megelőzése érdekében a növényt alulról öntözzünk, és a leveleket tartsuk szárazon.

A beteg növényi részeket folyamatosan távolítsuk el. A növényeket többször permetezzük réztartalmú gomba-ölő szerrel. Előtte végezzünk próbát, nem perzseli-e a növényünket.

A gombás betegségek közül a sztemfíliumos levélfoltosság a levélen kezdetben sárgás foltokat okoz, amelyek később megbarnulnak, majd megfeketednek, körülöttük sárga udvar látható (7. kép). Az idősebb levelek le is hullhatnak.

Az aszkohitás levélfoltosság a levélen 0,5–1 cm nagyságú, szürkésbarna, kerek vagy szabálytalan alakú foltokat okoz, bennük fekete képletek (piknídiumok) láthatók. A kórokozó később a szárat és a virágzati tengelyt is megtámadja.

A botrítiszes hervadás hajtás- és virág-hervadással jár. A hajtás alapi részéről kiinduló, rohamosan növekvő vizenyős foltok keletkeznek, amelyek alatt a hajtás elvékonyodik, barnásfeketére színeződik. A leveleken egérszürke bevonat (konídiumtartó gyep) képződik. A virágok összeesnek, úgy néznek ki, mintha leforrázták volna őket. Rajtuk szintén megjelenik a szürke bevonat.

A beteg leveleket és hajtásokat semmisítsük meg! Aki növényházban nevel leandereket, gyakran szellőztessen, és ügyeljen arra, hogy a relatív páratartalom 80 százalék alatt maradjon.

Mindhárom gombás betegség ellen, a tünetek észlelésétől kezdődően gombaölő szeres permetezéssel védekezhetünk, amelyet szükség szerint ismételni kell.

Veszélyes a zsebimport!

Ha külföldön – főleg mediterrán országokban – járunk, gyakran csábítanak bennünket a csodálatosabbnál csodálatosabb dísznövények arra, hogy „csak egy hajtást” csenjünk róluk. Annak ellenére, hogy többször felhívtuk a figyelmet ennek veszélyeire, vannak, akik nem tudnak ellenállni.

Sajnos, ilyen úton már néhány baktériumos és gombás betegség, sőt kártevő is bekerült hazánkba. Viszonylag gyorsan el is terjedtek, mivel a mi éghajlatunkon nem olyan edzettek a mediterráneumból származó növények, mint eredeti élőhelyükön.

A leánder az egyik gazdanövénye a Földközi-tengeri térségben, elsősorban az olajfaültetvényekben hatalmas pusztítást végző Xylella fastidiosa zárlati baktériumnak. Terjedése kizárólag ellenőrzött növénykereskedelemmel állítható meg. A betegség európai terjedésének elsősorban a zsebimport az oka. A leánder számos színváltozatának egészséges, edzett példányai megvásárolhatók a hazai kertészeti árudákban. Kérem, gondolják át, mit nyernek és mit veszítenek!

Forrás: Kerti Kalendárium