0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Drágul a liszt

Az aratás után végrehajtott, átlagosan 8-9 százalékos lisztáremelés után most ismét arra készülnek a malmok, hogy még magasabb árat kérjenek a termékeikért - írja a csütörtöki Világgazdaság iparági forrásokra hivatkozva.

A gazdasági napilap cikke szerint a malmok a folyamatosan emelkedő búzaárak okozta költségnövekedéseket próbálják követni áraikkal. A malmi búza júliusi, 43 ezer forint körüli tonnánkénti induló ára ugyanis átlagosan körülbelül 15 ezer forinttal emelkedett, néhol pedig már eléri a 60 ezer forintot is.

A megkérdezett malomipari vezetők között van, aki 10 százalék feletti áremelést lát szükségesnek. Abban pedig az összes iparági szereplő egyetért, hogy januárban – a minimálbéremelés és a dráguló villamos energia miatt – újabb lisztáremelés várható.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az áremelkedés hátterében az áll, hogy hosszú idő óta ebben a szezonban fordul elő először, hogy magasabb lesz a fogyasztás, mint amennyi a megtermelt búza. Átmenő készlet ugyan van a világpiacon, de a terméskiesés nagy volt Európában. Mint mondta, a drágulás végig fog menni a termékpályán, tehát a pékek is áremelésre kényszerülnek majd – olvasható a Világgazdaságban.

Forrás: MTI-Eco