0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az idénymunkásoknak is jár az emelt elhelyezkedési juttatás

A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában. Ez érinti a mezőgazdasági idénymunkásokat is.

Varga Mihály pénzügyminiszter hangsúlyozta: a munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45 600 forintra emelkedik, így még jobban motiválhatják a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, sokkal magasabb bérezés mellett találják meg a boldogulásukat.

Mint mondta a „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” program keretében elhelyezkedési juttatást biztosítanak, a támogatás ösztönzi a közfoglalkoztatottat, aki a versenyszférában történő elhelyezkedése esetén pluszjuttatásban részesül mindaddig, amíg a közfoglalkoztatási szerződése le nem járt volna.

– A támogatásra az a közfoglalkoztatott is jogosult lesz, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt, ez 2000 forint pluszjuttatást jelenthet naponta – tette hozzá Varga Mihály kiemelve, hogy az elhelyezkedési juttatást eddig 12 ezer fő vette igénybe.

A tárcavezető elmondta, hogy a még hatékonyabb kiközvetítés érdekében a kormány külön programot is indított Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ami a foglalkoztatási osztályok átalakításával jár. Az új program kiemelt hangsúlyt helyez a munkáltatók igényeinek felmérésére, a járási és megyei hivatalok és a vállalkozások közötti hatékony kapcsolattartásra, de készségfejlesztéssel és a megfelelő állás kiválasztásában is segítik az érintetteket. Varga szerint programnak köszönhetően országos szinten akár 50 ezren is elhelyezkedhetnek az elsődleges munkaerőpiacon 2019 végéig.

Forrás: MTI