0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Elvégzik az ár-és belvízvédelmi művek felülvizsgálatát

A vízügyi szakma idén is megkezdte ár-és belvízvédelmi műveinek rendszeres őszi felülvizsgálatát, mely során minden védelmi művet a helyi védekezés felelős vezetőiből álló bizottság ellenőriz.

Ilyenkor felülvizsgálják a védelmi művek és azok minden műtárgyainak, tartozékainak karbantartottságát, a szertárakban, raktárakban tárolt védelmi anyagok, eszközök, felszerelések, gépek előírt mennyiségét és használhatóságát, a gátőrházak és védelmi központok állapotát – írja a nak.hu.

A műtárgyak fő szerkezeti elemeinek, valamint a kiegészítő szerkezetek és berendezések vizsgálata során különös gonddal ellenőrzik az elzáró szerkezetek vízzáróságát, működőképességét. A felülvizsgálatról jegyzőkönyv készül, így a műtárgyakkal kapcsolatos minden megállapítás és beavatkozás nyomon követhető.

A többhetes szemle célja a védekezésre való felkészülés, mely során a vízügyi szakemberek felmérik a jelenlegi állapotokat és az alapján meghatározzák a szükséges intézkedéseket.

A felülvizsgálat része a védekezési tervek és nyilvántartások elkészítése, kiegészítése valamint a védelmi szervezetek megszervezése és felkészítése. A szakemberek mindezt ősszel végzik abból a megfontolásból, hogy azoknak a hiányosságoknak a megszüntetése, amelyek építési munkát igényelnek, még a téli időszak előtt elvégezhetők legyenek. A megállapított, és jegyzőkönyvben is rögzített hiányosságok megszüntetésére, a végrehajtás időbeli ütemezésére intézkedési terv készül.

Forrás: nak.hu