0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szójadara helyett GMO-mentes takarmány napraforgóból

Mintegy 9 milliárd forint értékű vállalati beruházásaként új üzemet épített a Bunge Zrt. a martfűi gyárában, ahol hazai alapanyagból termelésnél felhasználható, napraforgó-alapú növényi takarmány-alapanyagot állítanak elő, és forgalmaznak SunPro márkanéven.

A Bunge Zrt. vezetőjének tájékoztatása szerint a beruházás két évvel ezelőtt indult és a tervek szerint több mint 10 milliárd forint árbevételt generál majd éves szinten. A beruházással tovább erősödött a Bunge martfűi jelenléte, az új üzemben 21 új munkahely jött létre.

Az új termék gyártásához a napraforgómag feldolgozása során az étolaj mellett keletkező jelentős mennyiségű napraforgódarát használják fel.

A SunPro olyan szabadalmaztatott eljárás, amelynek segítségével e napraforgódarából takarmányozási szempontból értékesebb termékcsaládot állítanak elő. A SunPro46 – ez a termékcsalád 46 százalékos fehérjetartalmú tagja – alkalmas szójadara helyettesítésére elsősorban baromfi-, sertés- és haltápokban. Az alacsonyabb fehérjetartalmú, magasabb rosttartalmú SunPro20 beltartalmi értékei miatt pedig a kérődző állatok takarmányozására alkalmas.

A fejlesztés gazdasági hátteréhez tartozik, hogy

Magyarország a legtöbb mezőgazdasági termékből exportőr, kivételt képez ez alól a magas fehérjetartalmú takarmánydara, főként szójadara.

Ebből az ország jelentős importra szorul, ami évente 600 ezer tonna terméket jelent 70-75 milliárd forint értékben. Az importfüggőség enyhítésére szolgálhat megoldásként a Bunge martfűi új üzeme, amely a magyarországi viszonyok között rentábilisan termeszthető napraforgóra épít.

Az 1980-ban átadott martfűi növényolajgyárban eleinte csak nyersolajgyártás folyt, majd a 1990-es évek elején kezdődött a finomító üzem és az étolaj-kiszerelés fejlesztése. Az amerikai Bunge Limited 2002-ben vásárolta meg a gyárat is üzemeltető vállalatcsoportot, és a tulajdonosváltás után indult intenzív fejlesztés nyomán a martfűi gyár Európa egyik legmodernebb termelőüzemévé vált.

Forrás: MTI