0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Kína kereszttűzben: környezetszennyezés elleni harc kontra gazdasági növekedés

A kínai vezetés rugalmasabb direktívákat ígér a légszennyezettség visszaszorítására, a helyi kormányzatok kezébe adva a környezetvédelmi célkitűzésekre vonatkozó döntéseket, hogy új lendületet adjon a lassuló gazdasági fejlődésnek - derült ki a kínai ökológiai és környezetvédelmi minisztérium hivatalos kiadványának hétfőn közzétett számából.

A beszámoló szerint Li Kan-csie kínai környezetvédelmi miniszter egy múlt heti találkozón elmondta: a tiszta levegő megteremtését célzó kampány egyre összetettebbé válik, mivel a légszennyezettség csökkentésére tett erőfeszítések növekvő nyomás alá kerültek a gazdasági növekedés lassulása miatt.

A kínai gazdaság 2009 első negyedéve óta az idei harmadik negyedévben nőtt a legkisebb mértékben, a bruttó hazai termék (GDP) éves összevetésben 6,5 százalékkal bővült július-szeptemberben. Bár Hszi Csin-ping kínai elnök idén megígérte, hogy a kommunista párt minden erejével az országot régóta sújtó környezeti problémák enyhítésén lesz, a kormány igyekszik elejét venni annak, hogy a környezetszennyezés elleni harc visszafogja a gazdaságot.

Múlt télen a központi vezetés egy sor ipari tevékenységet állíttatott le annak érdekében, hogy elérjék a szmog csökkentésére kitűzött célokat.

A légszennyezettség csökkentésére központilag kijelölt célszámokat a gyakorlatban azonban gyakran úgy érik el, hogy a központi kormányzat ellenőreinek érkezése előtt a helyi vezetők válogatás nélkül leállítják az összes gyár termelését – emlékeztetett a Soutch China Morning Post (SCMP) hongkongi napilap.

A környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta: a kormány részletesebb direktívákat dolgoz ki annak érdekében, hogy elkerüljék azokat az általános intézkedéseket, amelyek minden gyárat termelésük csökkentésére kényszerítettek függetlenül tevékenységük környezetszennyező mértékétől. Emellett minden olyan tisztviselő ellen vizsgálatot indítanak, akit hanyagságon vagy önkényes intézkedések bevezetésén érnek.

Több kulcsfontosságú régió arra készül, hogy küzdelmet indít a szmog ellen télen, ami több száz gyárat kényszerít majd a termelés visszafogására.

Az ipari központnak számító kelet-kínai Csiangszu tartomány, valamint az acéltermelésben élen járó északi Hopej tartomány a termelés 30-50 százalékos csökkentését írja elő a téli hónapokra.

Tavaly télen a kormány betiltotta a szénnel való fűtést Pekingben és a fővárossal szomszédos Hopej tartományban, hogy csökkentse a téli szmogot. Az intézkedést azonban még az előtt vezették be, hogy elegendő földgázt tudtak volna biztosítani a lakosságnak, így több ezer család maradt fűtés nélkül a leghidegebb hónapokban.

Forrás: MTI