0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Izrael lenyomná az árakat

Csökkentené a tejtermékek árait Izrael, az ország lakossága jelenleg ugyanis a legtöbbet kénytelen fizetni ezért a termékcsoportért a fejlett országok körében. A döntés még jóváhagyásra vár, és csak évek alatt, fokozatosan vezetnék be az új rendszert.

Megállapodást kötöttek az izraeli mezőgazdasági szereplők az ország Agrárminisztériumával és Pénzügyminisztériumával egy nagyszabású tejár-szabályozásról, amely a feldolgozott termékeket érintené – számol be a Haaretz című izraeli lap online változata. A döntést több mint egy évig tartó tárgyalássorozat előzte meg.

A megállapodás célja, hogy megelőzze a tejtermékek árának emelkedését, annak ellenére, hogy a nyerstej ára lényegesen nőtt az elmúlt két évben.

Ezáltal az izraeli háztartások tejtermékekre fordított kiadásai lényegesen csökkennének. Mindez azért fontos a közel-keleti országnak, mert a fejlett országok közül Izraelben a legdrágábbak a tejtermékek. A döntés – amennyiben azt Izrael Legfelsőbb Bírósága is jóváhagyja – két év múlva lépne életbe, és fokozatosan, évről évre csökkentené a tejtermékek árait.

A rendelkezés az import tejtermékek árait is csökkentené azáltal, hogy mérsékelné a rájuk kivetett vámokat.

A kérdés nem dőlt még el, a szokatlan megoldás ellen ugyanis bőven vannak közgazdasági érvek.

Forrás: Haaretz