Back to top

Új román traktor olasz motorral

Tíz év után újból saját traktort gyárt Románia: az IRUM Reghin gyárában, az erdélyi Szászrégenben mutatták be a TAGRO elnevezésű modellt, amelynek fejlesztése öt évig tartott és nagyjából 6 millió euróba került. A tervek szerint a traktorok sorozatgyártása 2019 áprilisában kezdődhet el.

Fotó: Aurel Dragan

A TAGRO-projektet egy mezőgazdasági és erdészeti gépek kutatásával és fejlesztésével foglalkozó központban dolgozták ki, amelyet a MAVIPROD vállalatcsoport 2,65 millió eurós beruházásból, ötven román mérnök részvételével hozott létre az IRUM Reghin üzemében. A típus fejlesztésének végére a projekt további 4 millió eurójába került a befektetőnek.

„A fejlesztéskor azt tartottuk szem előtt, hogy olyan mezőgépet hozzunk létre, amely megfizethető, mégis számos mezőgazdasági munkához használható. A modell természetesen a legújabb európai környezetvédelmi normáknak is megfelel”

– nyilatkozta Eduard Lucaci projektmenedzser, akinek elmondása szerint a TARGO traktorok már csak arra várnak, hogy forgalomba helyezhessék őket.

A típust elsősorban kis és közepes méretű gazdaságoknak szánják, s a belföldi és külföldi piacokon egyaránt tetvezik értékesíteni. A TAGRO modellek rendelkeznek a modern traktorokhoz alapvetőnek számító rádióval és légkondicionálóval. A mérnökök a gépeket Romániában és Olaszországban tesztelték az ezt megelőző időszakban – legfőbb oka ennek, hogy a motort Itáliában, a Fiat gyárában készítik. A traktorok hozzávetőleg 34 500 euróba kerülnek majd; sorozatgyártásuk 2019 tavaszán kezdődhet el.

Az IRUM Reghin tervei szerint az első évben 200 traktort gyártanak s értékesítenek majd, 2020-ban ez a szám 300-ra, 2020-ban pedig 500-ra nőhet. „Idővel szeretnénk elérni az 1000 traktor/éves határt” – tette hozzá a cég projektmenedzsere.

Mircea Oltean, az IRUM Reghin vezérigazgatója a TARGO típus ismertetésekor elmondta, a tervezéskor nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a felhasználó kényelemben, biztonságban tudhassa magát a traktor használatakor, így e téren is igyekeztek felnőni a legmagasabb szinten lévő gépgyártókhoz. A cég vezetője szavai szerint a modern, egységes külső a vállalatuk későbbi fejlesztéseinek is alapját jelentik majd.

Forrás: 
business-review.eu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

„Magyar nyulakkal” népesítik be a háromszéki vadászterületeket

Mintegy száz, Magyarországon befogott vadnyulat telepített a háromszéki vadászterületekre a Kovászna megyei Halász-Vadász Egyesület, számolt be László Béla.

Újabb kilátó, erdei iskola és pálos emlékhely is épül az Ipoly Erdőnél

Az erdészeti részvénytársaság épp olyan fontosnak tartja a nyitott erdők megvalósításának lehetőségét, mint a tulajdonosi joggyakorló Agrárminisztérium, ezért 2019-ben is folytatódnak a fejlesztések a kezelésében lévő területeken. A társaság tavalyi legnagyobb beruházásaként elkészült Királyréti Fogadóközpont ettől az évtől a Királyréti hely- és erdei gazdálkodástörténeti bemutató helyszíne lesz.

Az ember helyett kapáljon a robot

Már nem a jövő, hogy robotok dolgozzanak a kertészetekben is. Szükség is van rájuk, hiszen egyre nehezebben találni megbízható munkaerőt. A két francia robottechnikai mérnök által alapított Naio Technologies cég már négy robotot fejlesztett, és ebből kettőnek már számos példánya dolgozik főként francia kertészetekben.

Szőlőbe vágó kérdés: melyik metszésmód a menő?

A metszés az egyik legfontosabb, legmunkaigényesebb művelet a szőlőtermesztő gazdaságokban. Munkacsúcsot jelent és nem mindig a legjobb, szakmailag képzett munkaerő végzi el, ezért számos törekvés van a munkafolyamatok optimalizálására és a költségek csökkentésére.

Magyar tulajdonban maradt a csornai mezőgazdasági alkatrészeket gyártó cég

Magyar tulajdonban maradt a Hantech Zrt. A csornai székhelyű mezőgazdasági alkatrészeket és részegységeket gyártó céget a közelmúltban Leisztinger Tamás vásárolta meg.

Digitalbónusz a bajor gazdáknak

A Bajor Mezőgazdasági Minisztérium bevezette az úgynevezett „Digitalbonus Agrar” támogatást a tartomány gazdái számára, amelynek értéke 500 euró.

Nagydíjat kapott az AXIÁL gépe az AgrárgépShow pályázatán

Nagydíjas lett a CLAAS TUCANO 450 kombájn, különdíjas lett a Fendt 900 Vario MT széria, a Horsch Leeb 4 AX vontatott szántóföldi permetező és a Berthoud VANTAGE vontatott szántóföldi permetező is az AgrárgépShow pályázatán.

Sofőr nélkül, rekord sebességgel tolta le a havat a Valtra

Országúti hóeltakarításban állított fel 73,17 km/h sebességi világrekordot Dél-Finnországban, egy vezető nélküli (autonóm) Valtra T254 Versu traktor.

Jotodeer és társai

Van a világnak egy pontja, ahol igen elterjedt a legkedveltebb típusú autómárkák másolása. Nem lehet elmenni amellett, hogy a jelenség egyre inkább kapcsolódik a mezőgazdasági gépekhez is.

Precíziós vagy sem, működjön a gyakorlatban

Bár az elektronizálás az egyik fejlesztési irány a kertészeti gépek gyártásában, elektromos traktort csak korlátozottan lehet használni a ma ismert akkumulátorok mellett, nagyobb jövő előtt állnak a különböző robotok és önjáró eszközök. Gyümölcsszedő robotok is léteznek mechanikus vagy pneumatikus fogószerkezettel, amelyek fölismerik és leszedik a gyümölcsöt.