A feketenyakú hattyú hatalmas elterjedési területtel bír: Argentínában, Uruguayban, Paraguayban és Chilében még ma is viszonylag gyakori, téli vonulásai során akár több ezres csapatokba is verődhet. Amikor költőhelyén beköszönt az ősz, akkor madarunk északra húzódik, s Brazília déli területein vészeli át ezt az időszakot. Nemcsak a táplálékhiány, hanem az alacsony hőmérséklet is készteti madarunkat a hosszú vonulásra – nehezen bírja a mínuszokat, s ezt fogságban való tartásánál is figyelembe kell venni: fagymentes helyet kell számára biztosítani ősztől tavaszig.
Madarunk olykor már kétévesen is ivarérett, de egyes példányai csak hatévesen állnak párba. A 4-8 tojásból álló fészekaljat mintegy 5 hétig üli a tojó, miközben párja a közelben őrködik. A fiatalok kezdetben barnásszürke tollruhát viselnek, s általában két-, olykor háromévesen öltik fel szüleikkel azonos, látványos tollruhájukat.
A hattyúk közismerten agresszív madarak, gondoljunk csak bütykös hattyúnkra, mely rendszerint hatalmas területet kisajátít maga számára, ahonnan a többi vízimadarat elűzi, de akár el is pusztíthatja őket.
A feketenyakú hattyú a hattyúk világában békésnek mondható, de e madarakat is tanácsos minimum 200 nm-es kifutóban tartani,
melynek legalább a felén szabad vízfelület található. Madarunk takarmányozása nem ördöngösség: különféle vízinövényekkel táplálhatjuk, de vásárolhatunk gyárilag előállított takarmányt is részükre. Ami nagyon fontos: e faj csak igen kis mértékben igényel állati fehérjét.
Mivel nehéz megítéleni a nemüket, ezért, ha ilyen madarakat vásárolunk, legjobb DNS-vizsgálatot végeztetni.