Back to top

High-tech újdonságok a méhek világában

Ugyan a beporzó rovaroknak köszönhető az élelmiszerek egyharmada, mégis visszaszorulóban vannak. A méhészek számára is egyre nagyobb kihívást jelent a méhcsaládok gondozása. Számukra jelenthet segítséget néhány technológiai újítás.

Mikrofon a réten

Kutatók apró mikrofonokat helyeztek ki az alpesi rétekre annak érdekében, hogy a méhek zümmögését tanulmányozhassák. Egy 2017-es kutatás alapján

a hangfelvételek segítségével meg lehet becsülni, hogy mennyi méh van a réten, és hogy ezek melyik fajhoz tartoznak.

A kutatók azt is remélik, hogy a gazdák a saját földjeiken elhelyezett mikrofonok segítségével figyelemmel kísérhetik a gyümölcsfák, zöldségek és egyéb növények beporzását. Így időben észlelhetik, ha nincs elegendő beporzó rovar a területen, és további méhkasok telepítésével orvosolhatják a problémát.

BuzzBox

Szó szerint „zümmögő-dobozt” jelent annak a találmánynak a neve, melyet a méhészek a kaptárakban helyezhetnek el. Ez bizonyos hangjelzésekre figyel, amelyek jelezhetik a királynő eltűnését, egy esetleges rajzás kezdetét, vagy paraziták jelenlétét. A

BuzzBox a kolónia egészségét figyeli ily módon, és ha baj van, jelzést küld a méhész okostelefonjára.

„A korai észlelés a második legjobb védekezés a megelőzés után” mondja Aaron Makaruk, az érzékelőt gyártó start-up cég egyik alapító tagja.

Termoszolár kaptár

A varroa atkát talán senkinek nem kell bemutatni, aki kicsit is foglalkozott már méhészeti témákkal. Egyelőre kémiai kezelésekkel lehet a legjobban védekezni ellene. Egy cseh méhész azonban, bizonyos Roman Linhart olyan kaptárt tervezett, melynek a teteje egy olyan napelem, ami felfűti a kaptár belsejét.

Olyan hőmérsékletet tud elérni, amit a méhek még elviselnek, a varroa atka azonban nem.

A 2016-ban indult közösségi finanszírozású kampány több, mint 70 ezer dollárnyi pénzt szedett össze. A szabadalmaztatott termékből egyelőre csak azok a támogatók kaptak, akik legalább 650 dollárral támogatták a kezdeményezést. A nagy nyilvánosság számára még nem elérhető a különleges kaptár.

Robot méhek

Ahogy korábban már írtunk róla, a csökkenő méhállomány helyébe léphetnek a beporzó drónok. Több dizájn is létezik már: japán tudósok zselével borított lószőr-ecseteket erősítettek a drónokra, melyek képesek összegyűjteni a pollen szemcséket. Eközben a Harvard Egyetemen a „RoboBee” robotméh prototípusán dolgoznak, amely verdeső szárnyaival egy valódi méhet utánoz. Shashi Shekhar, a Minnesotai Egyetem informatikus tudósa szerint

a működő prototípus egy amolyan „B-terv” arra az esetre, ha mégse sikerülne megmenteni a méheket és a beporzókat, vagy bármilyen váratlan esemény következne be.
Forrás: 
modernfarmer.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Klímaváltozás és betegségek: növekvő kockázat?

A klímaváltozás tényével vitába lehet szállni, de nemigen érdemes. Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy az időjárás változékonysága minden korábbi mértéken túlmutat. A híradások gyakran szólnak a természeti erők által okozott jelentős anyagi veszteségekről – de mi a helyzet a csendes hadviselőkkel, a kórokozókkal? A megváltozott időjárás hogyan befolyásolja a növényi betegségeket?

TOP10: szántóföldi gépek

A német gazdák nemcsak az időjárás előrejelzésére szolgáló meteorológiai barométert figyelik, hanem a DLG (Német Mezőgazdasági Társaság) tagjai körében végzett közvélemény-kutatást is.

Az okos nő a precíziós gazdálkodást választja

Nagyszerűen működteti az általa vezetett gazdaságot egy négy gyerekes lengyel asszony, aki kimagasló eredményeket ért el a krumpli termesztésben a precíziós technológiának köszönhetően.

Gépmenedzser lesz a traktorosból?

Nem csupán gépek, hanem gépek rendszerei kommunikálnak egymással a legközelebbi jövőben a mezőgazdaságban – hangzott el a Claas szakmai konferenciáján. A végeredmény együtt dolgozó mezőgazdasági gépek csoportja, amelyben már nem traktoros irányítja a folyamatot, hanem „gépmenedzser”.

Klímaváltozás: a halak is költöznek

A természetes vizek szennyezettsége vagy kiszáradása, sőt még egyes madarak is veszélyeztetik hazánk őshonos halait. A klímaváltozás miatt az alföldi fajok a hegyvidékre vándorolnak, Hajdú-Bihar megye termálvizeiben viszont új közösséget találtak a Debreceni Egyetem kutatói.

Talajbaktérium, amelyik növényi anyagból állít elő műanyagot

A kísérletek során fásszárú növények sejtfalában található polimert bontotta le a módosított baktérium és a lebontási folyamatának végterméke egy PDC nevű vegyület lett - ez nagyon hasonlít a polietilén (PET) polimerhez, ám sokkal környezetbarátabb.

EASY on board alkalmazás most Tasc Controller basic-kel

A CLAAS EASY on Board alkalmazásával a gép vezérlése iPad segítségével, ISOBUS-kapcsolaton keresztül lehetséges. Mostantól az adatok dokumentációjához az ISOBUS Task Controller basic (TC BAS) funkció is elérhető az applikációban. A 365FarmNet-tel ráadásul kényelmesen, online is hozzá lehet férni a megbízás-menedzsmenthez és a dokumentációhoz.

Megdőlt a sörre bor népi bölcsesség

Mindegy milyen sorrendben, ha sokat iszunk, berúgunk, ezt állapították meg egy kísérlet eredményeképpen német és angol tudósok. Ezzel évszázados népi bölcsességet döntöttek meg.

Új megoldások a húsmarhatartásban

A húsmarhatartás természetközeli, extenzív állattenyésztési ágazat, ezért eddig viszonylag kisebb igény volt a költséges, az intenzív termelésű ágazatokba már korábban megjelent újszerű, digitális technológiák alkalmazására.

Elszabadult bálák, tehetetlen autós

A rosszul rögzített szalmabálák komoly baleseti kockázatot jelentenek, az imbolygó pótkocsi, a billegő rakomány mégis napi látvány az utakon és távolról sem csak Magyarországon.