Back to top

Testtömegmérés stresszmentesen

A Hollandiában megrendezett VIV Europe kiállításon mutatta be először a Fancom cég legújabb termékét, a hízók folyamatos testtömeg-gyarapodásának mérésére alkalmas eYeGrow elnevezésű 3D kamerát. A plafonra szerelhető berendezéssel stesszmentesen és nagyon pontosan követhető az állatok gyarapodása.

A hízók testtömegének nagy pontosságú mérésére, illetve a gyarapodás naplózására alkalmas, 3D képalkotáson alapuló eszköz lényegében egy plafonra szerelt 3D kamera, ami észrevétlenül és bármiféle zavarás nélkül képes folyamatosan figyelni és rögzíteni az adott kutricában található jószágok testtömegét és napi súlygyarapodását. Kijelzi az csoportra jellemző átlagos testtömeget, a mérések számát és egyéb adatokat.

A gyártó szerint a számítógépes rendszer 97 százalék feletti pontossággal működik, és hatékonyan képes segíteni az alkalmazott takarmányozási programok finomhangolását. A kamera könnyen, egyéb fényforrások beépítése nélkül felszerelhető, és ugyanilyen könnyen, kalibrálás nélkül átszerelhető máshová. Gyári felhasználói felülete külön szoftver nélkül is lehetővé teszi az adatok kiolvasását, de az eszköz emellett támogatja az úgynevezett felhőalapú adatkezelési megoldásokat is.

Forrás: 
www.fancom.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nem magányra termett az ékfarkú amandina

Az ékfarkú amandina az egyik leggyakoribb díszpinty, melyet hazánkban is tartanak, tenyésztenek. Akik gondoztak már otthonukban zebrapintyet vagy japáni sirálykát, bátran vállalkozhatnak e színpompás kis tollasok beszerzésére. Egyesek az ékfarkú mellett nyársfarkú amandinának is nevezik, de a madarászok a német neve után egyszerűen spitznek hívják.

A kereskedelmi háború helyett az ASP tesz be a szójának

A Kína és az Amerikai Egyesült Államok között zajló kereskedelmi háborúban veszíteni látszott a szója. Azonban úgy tűnik, ennél sokkal nagyobb veszély les rá: a Kínában tomboló afrikai sertéspestis járvány következtében visszaesik a kereslet, így lesz miért aggódniuk az amerikai gazdáknak.

Csúszásmentes, hűthető, fűthető padlóelemek

Különleges padlóborításokat, fűtött és hűtött rácspadozatot fejlesztett sertésistállókba a Fournier francia cég. A már szabadalmaztatott megoldás, a Modulo-Therm padozat lehetővé teszi az optimális hőmérsékletű - hűthető, fűthető - zónák tetszés szerinti kialakítását a sertésistállókban.

Rovarevő tyúkok és malacok?

A hagyományos, szójadara és halliszt alapú takarmány helyett rovarokból fedeznék a sertések és tyúkok növekedéséhez szükséges proteint, ehhez azonban nagy mennyiségben kell rovarokat termelni – ennek megvalósításán dolgozik három német felsőoktatási intézmény és egy kutatóintézet.

Nagy üzlet a feketególya-tenyésztés

A fekete gólya fenséges megjelenésével sokakat elkápráztat, nem véletlen tehát, hogy díszmadárként is megállja helyét. S mivel az utóbbi években gomba módra szaporodnak Földünkön a madárparkok, nem meglepő, hogy az irántuk való kereslet is jelentősen nőtt. Elsősorban Délkelet-Ázsia dinamikusan fejlődő országai a vásárlók, ott, ahol jelentős a turizmus.

Támadásban a menyétfélék

A tavasz beköszöntével nemcsak galambjaink kezdenek el szaporodni, hanem az őket könnyen zsákmányul ejtő különféle kisragadozók is. Ezek nőstényei – anyai ösztöneiknél fogva – ilyenkor sokkal bátrabbak, vérmesebbek, hiszen próbálják utódaikat minél több táplálékkal ellátni. Nyugodt helyen akár fényes nappal is olykor láthatjuk őket, s ha nem vigyázunk, galambjaink is áldozatul eshetnek.

Mobil borfogyasztási szokások: vásárlást segítő applikációk

A borvilág dinamikus terület, folyton mozgásban és változásban van. A Bloomberg 2018-ban végzett felmérést a trendeket keresve, és érdekes megállapításokat tett.

Nem csak állva alszanak: a lovak pihenési szokásai

Mint minden élőlénynek, a lovaknak is szükségük van pihenésre, alvásra. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy sokszor lótulajdonosok sincsenek teljesen tisztában azzal, mikor pihen egy ló, és mikor van baja. A laikusok pedig végképp képesek pánikba esni egy fekvő ló láttán.

Folytatódott a termelői árak drágulása

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatója szerint februárban – 2018 második havához viszonyítva – a vágójuh kilónkénti ára 23 forinttal nőtt, a vágómarháé viszont 42, a vágósertésé 13, a vágóbaromfié pedig 4 forinttal olcsóbb lett. A nyerstejért ugyanannyit, az étkezési tojásért 1 forinttal fizettek kevesebbet, mint az elmúlt évben. A gabona 14,8 százalékkal került többe.

Tart a támogatási szezon: állatjólét és egységes kérelem

A tavasz nem csupán az ilyenkor esedékes munkák, hanem a támogatások igénylésének fő időszaka is. Ezen a téren voltak és vannak teendők, hiszen a minap zárult le az emelt összegű baromfi állatjóléti támogatás igénylése és április 9-től beadhatók az egységes támogatási kérelmek is.