0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Messze még a mezőgazdasági év vége

A régi népi hagyomány szerint Márton-napkor, azaz november 11-én lezárul a mezőgazdasági év, a földművelők nemcsak a Szent Mártont, hanem addig szinte látástól vakulásig tartó munkájuk befejezését is ünneplik. Idén azonban elhúzódnak a munkálatok – aminek tavasszal is meglesz a hatása, ez már most biztos.

Márkli János, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetője a duol.hu-nak elmondta: a mögöttünk lévő hosszú hétvégén is dolgoztak a cég munkatársai, hogy valamit behozzanak abból a lemaradásból, ami főként az időjárás miatt sújtja őket.

Ilyesmi eddig még nem fordult elő velük: elsősorban az aszály a felelős emiatt. Ősszel eddig csak a megszokott csapadékmennyiség töredéke hullott a város környékén: amikor a dunaújvárosi utcákon zuhogott az eső, a 6-os úton kívül eső táblákon tovább porzott a föld…

A munka csúszása ott is gondokat okozott, ahol egyébként jól jártak volna. Kukoricából például kifejezetten jó volt a termés Magyarországon, amíg külföldön rossz: sokat fölvásárolnának tehát tőlünk, de az aszály miatt nem járnak az uszályok, kilencezer tonna kukorica maradt a raktáraikban.

Lábon még hetven hektár kukorica várja a betakarítást, de raktározó kapacitás híján egyelőre nem tudnak nekilátni, hiába szállítanak sokat Szabadegyházára, Dunaföldvárra, a feldolgozóüzemekbe.

A vetéssel szerencsére ma végezhetnek: 225 hektár árpát, 150 hektár repcét és 260 hektár búzát terveznek elvetni. Az őszi mélyszántással azonban még sehol sem tartanak, legfeljebb az előkészítő munkálatokat kezdhették meg néhány táblán, így a letört kukorica utáni tárcsázást.

Csakhogy a vetés is akkor lesz jó, ha hamarosan esőt kapnak a földek, különben minden hiába! Ha viszont esik, akkor a kint lévő kukorica bánja…

Forrás: duol.hu