– Egy molekuláris genetikai laboratóriumban dolgozunk, dolgozom – mutatja be a helyszínt Balázs. – Otthonról hoztam a méhész szenvedélyt, családunk négy generáció óta méhészkedik a Dráva-menti Bolhó községben. A termelő méhes egy része most is ott találtató, a másik fele szintén Somogyban, Balatonszentgyörgyön. A méhészeti szálat bizony nehezen dobja el az ember kaptárostól-mindenestül. Adódik a kérdés: vajon miként hozható össze a méhészkedés a molekuláris genetikával? Van egy futó pályázatunk, amelynek részeként megtaláltuk a méhészeti kapcsolódást –, ez pedig a varroatolerancia (Varroa Szenzitív Higiénikus Viselkedés), röviden VSH volt.
A méhek vajon észreveszik- e, ha igen, mennyi idő alatt, hogy a fiasításban valami gond van. Erre a tulajdonságra kezdtünk szelektálni méhcsaládokat a környékbeli méhészetekből.
Jó és rossz VSH-t mutató családok méhanyáit válogatjuk ki. A rosszat azért, mert ennek fényében láthatjuk a különbséget. A jó és a rossz anyáktól – mesterséges termékenyítéssel – egyaránt neveltünk családokat, van tehát a saját méhesen belül egy kísérleti méhállomány is.
Különbség a családok között
– A jobb tisztogató hajlam ad-e érdemi esélyt a méhcsaládoknak a varroa atka elleni védekezésre?ű
– Határozottan van érdemi különbség a jó és a rossz méhcsaládok között. Akác után a sorsukra hagytuk őket – nem védekeztünk a varroa ellen. ősszel a szélsőségek között tízszeres volt a különbség. A rosszul takarítókra még rá kellett tenni két 1/2 NB fiókot az átteleléshez, a jókat pedig egy Check Mite csíkos kezeléssel átteleltettük. Ebben semmi új nincs, évtizedek óta művelik ezt a szerencsésebb országokban. Az ezt követő szelekcióban, kiválogatásban viszont vannak molekuláris genetikával elért eredményeink.
Ha két családból származó jó VSH tulajdonságú egyedeket hozunk össze irányított, mesterséges termékenyítéssel, tudatában lehetünk annak, hogy egy apa- és egy anyacsaládnál legfeljebb négyféle allél lehetséges. Ha ezeket nem ismerjük, akkor az ebből tovább vitt vonalaknál hamar megjelennek a diploid herék, amelyeket a méhek kitakarítanak még álca korban, s a család idővel összeomlik.
Méh–atka egyensúly
– A tudomány legalább fél évszázada küzd az atkával, hatékony eredmények nélkül. Kis túlzással mondhatnánk, nem sikerült a varroát „kiirtani”. Egyáltalán lehetséges ez?
– Nagyon kevés olyan példa van, hogy egy invazív növény-, vagy állatfajt ki lehetne irtani. A Varroa destructor az indiai méhről, vagy a keleti (Apis cerana) méhről érkezett Európába, csakhogy ott egyfajta egyensúly alakult ki az Apis cerana – mint gazdaállat – és a varroa között.
A természetben mindenre akad példa: ideális esetben a mi méhünknél, szelektálással elérhető, hogy idővel kártételi küszöb alatt tartsuk az atkát.
Mindenesetre már rövid- és középtávon is reális, hogy kevesebb vegyszerrel, biztosabban küzdhetünk az atka ellen. Tehát a jó VSH-tulajdonságú méheken is lesz atka, de nem mindegy, milyen eséllyel tudjuk az egyensúlyt fenntartani. Nagyon leegyszerűsítve: mennyi „pöffentés” kell a megbízható eredményhez.
– Kérem, foglalja össze, hogy itt, a keszthelyi műhelyben melyek a főbb kutatási irányok?
– Toleráns méhvonalak szelektálása; ezen belül az ivari gének, vagy szex allélok elemzése az ezen nyugvó szelekciós tenyésztés érdekében. A harmadik irány pedig a méhészeti termékek és melléktermékek vizsgálata. A melléktermékekkel kapcsolatban egy elfeledett anyagra, a sonkolytörkölyre szeretnénk felhívni a figyelmet. Aki főzött már viaszt, az tudhatja, hogy egy rész viasz mellett nagyjából két rész fekete „hulladék”, sonkolytörköly képződik. Már Sőtér Kálmán és Örösi is említette, hogy a kitinből adódóan jelentős, mintegy 5 százalékos a nitrogéntartalma. Egyetemi és magánterületen már négy éve kísérletezünk sonkolytörköly „trágyázással”. Lehetséges tehát a mezőgazdasági hasznosítás, és vizsgáljuk egyéb tulajdonságait is. Ki lehet persze szórni a földekre, ám előbb megbízható kísérletekre van szükség, hogy miként hat a talajéletre, annak szerkezetére, kémhatására és így tovább.
Lehetőséget a vidéknek is
– Milyen érzés döntően a pályázati forrásokra támaszkodva dolgozni, és a bizonytalanságot vállalva élni?
– A lelkesedés tart bennünket össze. Sajnálatos, hogy szakaszosan, egy-egy feladat teljesítésére, és az elbírálás bizonytalanságait is vállalva dolgozunk. Kiszámítható módon, kevesebb forrás többet érne az ágazatnak. Talán országosan is hiányzik a méhészet súlyának megfelelő kutatási finanszírozás. Különösen érvényes mindez az ország nagyobbik részén, azaz vidéken, ahol nem adatik annyi lehetőség, mint a fővárosban.