0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ingyen kapnának földet a háromgyerekesek Olaszországban

Az olasz kormány tervei szerint olyan családoknak biztosítana földet a gazdálkodáshoz, ahol már úton van a harmadik gyerek. Ezzel egy csapásra két problémát is megoldanának: az elnéptelenedő falvakba újra visszatérne a lakosság, és a felhagyott szántóföldeket is lenne, aki megműveli.

Az ellenzék rögtön „új-középkori intézkedésnek” nevezte a tervezetet, szerintük a növekvő családoknak földet adni a régimódi földújraosztások üzenetét hordozza magában.

„Szép egy nagybirtok, azonban jobb művelni kicsit.” írja Vergilius (Lakatos István fordítása) a Georgika Harmadik könyvében. Ez ihlethette meg az olasz kormányt is, melynek célja, hogy kisebb birtokokat osszon szét a háromgyerekes családok között.

A szétosztani kívánt parcellák egyik fele állami tulajdonban van és a mezőgazdasági termelésen kívül másra nem használhatók, míg a másik fele elhagyott, vagy sosem használt terület Olaszország déli részén.

Kormányzati forrásokra hivatkozva az Euractiv azt írja: a tervezetet Gian Marco Centianio olasz agrárminiszter nyújtotta be, de Erika Stefani regionális ügyekért felelős miniszter és Lorenzo Fontana családügyi miniszter, egykori európai parlamenti tag is támogatta. Utóbbi politikus közismert arról, hogy a hagyományos család eszméjének lelkes szószólója.

Centinaio miniszter szerint Olaszországban különösen a fiatalok körében kezd újraéledni a „vissza a termőföldhöz” gondolat, az új szabályozás pedig segíteni hivatott a gazdálkodni vágyókat abban, hogy földhöz jussanak.

A pénzügyi tervezetben szereplő földosztás mellett szerepel még egy támogatási lehetőség: 20 milliárd euró értékben 3 éven keresztül biztosítanának kedvezményes hiteleket arra, hogy a kapott mezőgazdasági föld közelében lakásépítésre alkalmas területet is vásárolhassanak az érintettek. Ezek futamideje 20 év lesz.

A földosztás a tervek szerint legkevesebb 20 évig tart, és azokat a családokat érinti, ahol a harmadik gyerek 2019, 2020 vagy 2021-ben születik.

Az olasz statisztikai hivatal, az ISTAT adatai szerint a kétgyermekes családok száma 3,776 millió volt 2017-ben, beleértve azokat is, ahol már nem születhet több gyermek.

Arra is van remény, hogy a 4,2 millió egy-gyermekes olasz család is földet kapjon, ha ikrek születnek, vagy jövőre érkezik a második, illetve 2021 vége táján a harmadik baba.

A már most is három gyermekes családokat ezúttal kizárják az intézkedésből, mivel annak célja a születésszám serkentése, ami különösen alacsony Olaszországban.

Azonban az Olaszországban legalább 10 éve élő külföldiek beleesnek a földosztásba – amennyiben megfelelnek a többi kitételnek (ellenkező esetben ugyanis alkotmányos jogba ütközne az új jogszabály).

Földet a parasztoknak!

A félmillió gazdát tömörítő, vezető olasz parasztszövetség, a Coldiretti becslései szerint több mint félmillió hektár termőföld van az állam tulajdonában. Az országban pedig összesen közel 13 millió hektár van használatban.

Ennek a földnek az értéke 9,9 milliárd euró. Egy hektár nagyjából 20 ezer euróba kerül Olaszországban, ami a németországi duplája, és majdnem háromszorosa annak, amennyibe a Franciaországban kerül a föld.

„Ezek a területek még nagyobb léptékben nézve is termékenyek. Azonban a legtöbbször nem érik el teljesítőképességük maximumát, mivel vállalkozói szemlélet hiányában nem megfelelően kezelik azokat”

– mondta a Coldiretti.

A szövetség szerint ha a gazdákhoz kerül az államtól a föld, akkor utóbbinak levenné a válláról a gazdálkodással járó feladatokat. Az is előny lenne, hogy az új generáció, akiket sokszor csak a termőföld hiánya akadályoz meg a szektorba lépéstől, saját igényeinek megfelelően gondozná a földeket.

Az ellenzék nincs lenyűgözve

Gianna Pittella, az Európa Parlament Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének egykori tagja, valamint jelenlegi olasz szenátor az Euractivnak nyilatkozva „új-középkorinak”nevezte az intézkedést.

„A születési ráta növekedését célzó és a családokat segítő intézkedéseket mindig szívesen látjuk, azonban jobb lenne, ha az olasz jogrendi intézkedésekbe beépítve látnánk ezeket, az Európai szociális pillér alatt” – tette hozzá, példának pedig a szülői szabadságokat hozta fel.

Matteo Di Paolo, a +Europa párt római koordinátora azt mondta: „ahelyett, hogy a kornyadozó mezőgazdaságunk produktivitásával foglalkozna, a kormány inkább kis gazdaságokat épít, majd védővámokért kiált, amikor kiderül, hogy az olasz termékek nem versenyképesek.”

Forrás: Euractiv.com