0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kávécserjén találták meg a Xylellát Hollandiában

A holland növényegészségügyi hatóság (NVWA) lefoglalt és karanténba helyezett egy Xylella-fertőzés tüneteit mutató kávécserjét, ami már kilenc éve díszített a nyugat-hollandiai partvidéken fekvő Noordwijkerhout városka egyik irodáját. Ez az első eset, hogy Xylella baktériummal fertőzött növényt találtak Hollandiában.

A felfedezés a véletlen művének is mondható, hiszen a NVWA szakembere véletlenül fedezte föl a hulló, sárguló, foltosan száradó levelű növényt az irodában, ahol éppen hivatalos ügyet intézett. A fertőzött növényt a NVWA üvegházában karanténba helyezték és megfigyelés alatt tartják. A kávécserje immár kilenc éve magányosan állt az irodában. A hatóság szerint a kór nem terjedhetett róla tovább, ezért az Európai Uniós szabályok értelmében egyéb intézkedést nem tettek.

Máshová is eljuthatott

Legutoljára szeptemberben fedeztek föl az Európai Unió területén Xylellával fertőzött növényt, Belgiumban egy nagykereskedőnél egy Spanyolországból származó olajfát. A belga szövetségi élelmiszer-biztonsági ügynökség még azóta is folyamatosan vizsgálódik annál a spanyol cégnél, ahonnan a fertőzött növény származik. Azt vizsgálják, hogy a fertőzött növényállományból eljutathatott-e más országokba is beteg növény. Igazoltan az EU területén Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban fordul elő a betegség. Az utóbbi három államban már jelentős méreteket öltött a terjedése.

Brit erőfeszítések

Az EU-ból kiválni készülő Nagy-Britannia óriási erőfeszítéseket tesz azért, hogy Xylella-mentes ország maradhasson. Ennek érdekében november 26-tól bejelentés-köteles lesz az EU-ból származó olajfa behozatala Nagy-Britanniában. A szigorított rendszerrel szeretnék megvédeni az országot az Európában rohamosan terjedő Xylella fastidiosa baktériummal szemben. Ettől az időponttól kezdődően a kereskedőknek előzetesen be kell jelenteniük az Állat- és Növényegészségügyi Ügynökségnek a behozatali szándékot.

Az olajfa a Xylella fastidiosa baktérium elsődleges gazdanövénye, de az EU tagállaiban már több, a szigetországban is honos, vagy elterjedt dísz- és gyümölcstermő növényen is megtalálták, így betelepedése veszélyezteti a brit növényállományt és tájképet. A brit kormány meg szeretné akadályozni, hogy az Európai Unióhoz hasonló helyzet alakuljon ki. Az olasz olívatermelőket már teljesen ellehetetlenítette a kór, és már több EU-tagállamban találtak fertőzött növényt. A kórokozó gazdanövényköre folyamatosan bővül.

A szigorítás egyelőre csak Angliára terjed ki, de az Egyesült Királyság többi országa is fontolóra vette hasonló szabályozás bevezetését. Lord John Gardiner, vidékfejlesztésért és biológiai biztonságért felelős helyettes államtitkár nyilatkozata szerint

a Xylella jelentős veszélyt jelent a brit növényvilágra és tájképre, ezért minden erővel el kell érni, hogy Nagy-Britannia Xylella-mentes övezet maradjon.

Ajánlások

A brit környezetvédelmi, élelmiszer- és vidékügyi minisztérium (Defra) ajánlásokat fogalmazott meg a betelepedés megelőzése érdekében a termelők és a kereskedők számára. Eszerint az importált növények esetében pontosan ismerni kell a növények származását, és meg kell győződni arról, hogy Xylella-mentes térségből származik-e. Javasolják, hogy kizárólag ismert és megbízható termelőtől vásároljanak, akinek termesztőtelepét időnként érdemes meglátogatni, meggyőződni az alkalmazott termesztési és növényvédelmi technológiákról. Minden új tételt izolálni, vagy karanténba kell helyezni egy teljes tenyészidőszakra, és közben folyamatosan figyelni az esetleges tünetek kialakulását. A növényútlevelet minden esetben meg kell követelni a beszállítóktól, illetve azt a nyomonkövethetőség érdekében meg kell őrizni.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Horticulture Week