0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kétezer éves bort találtak

A sírban két bronzedényre bukkantak, ezek egyike tartalmazta a borszerű folyadékot, a másik egy vadlúdalakú lámpa volt.

Több mint kétezer éves alkoholos italt találtak kínai régészek egy bronzedényben, amely egy Nyugati Han-dinasztia korából származó sírból került elő – írja a Magyar Hírlap az MTI-re hivatkozva.

Az archeológusok kedden öntötték át az italt egy mérőedénybe. A három és fél liternyi folyadék színe áttetsző sárga és gazdag boros aromája van – számolt be róla Si Csia-csen, a lojangi Régészeti és Kulturális Emlékek Intézetének vezetője

Mint hozzáfűzte: a leleltre további laboratóriumi vizsgálatok várnak, meg akarják állapítani, hogy milyen összetevői vannak az italnak.

A Kr. e 202. és Kr. u. 8. közötti időszakból származó sírból számos színes, festett kerámiaedény és bronz műtárgy került elő. A síremlék maga 210 négyzetméternyi területen épült. A régészek a sírban elhelyezett ember maradványait is jó állapotban találták meg.

Korábban hasonló korú rizsbort is találtak már egy kínai archeológiai feltáráson. A rizsből vagy cirokból készült alkohol az ősi Kínában fontos szerepet játszott a ceremóniákban és áldozati rituálékban.

Si arról is beszélt, hogy a sírban két bronzedényre bukkantak, ezek egyike tartalmazta a borszerű folyadékot. A másik egy vadlúdalakú lámpa volt. A 3 ezer éves múltra visszatekintő Lojangban, amelyben egykor 13 dinasztia uralkodott, eddig még nem találtak ilyen bronzlámpát – emelte ki a lelet fontosságát a szakember.

Forrás: Magyar Hírlap