0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Ötven éves a Kertgazdaság

A Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar és az Agrárminisztérium Herman Ottó Intézete által kiadott tudományos folyóirat, a Kertgazdaság 50. évfolyamának megjelenéséről bensőséges ünnepségen emlékeztek meg az egyetem Budai Campusán.
Büszkék vagyunk rá, hogy van magyarul megjelenő, referált lapunk, amiben szigorú követelményei vannak a publikációk megjelenésének,

mondta köszöntőjében Nyitrainé Sárdy Diána dékán. Felelősséggel tartozunk azért, hogy fiatal kutatóinknak legyen publikálási lehetősége, és a Kertgazdaság ilyen orgánum.

A mezőgazdaság mostohagyerek a publikálási lehetőségek tekintetében, hangsúlyozta a lapot kiadó Herman Ottó Intézet ügyvezetője, Béres András. Nehéz megtalálni azt a fórumot, ami korszerű, megbízható információt ad át az értő közönségnek. A Kertgazdaság ötven éve komoly szakmai tartalommal, magas színvonalon telt el. Az ügyvezető megköszönte Bőle Réka osztályvezetőnek az agrártudományi lapok kiadásában folytatott munkáját.

A kezdetekről Bálint György, a folyóirat első felelős szerkesztője elmondta, hogy a kertészetnek sokáig nem volt önálló folyóirata, ahol tudományos publikációk jelenhettek volna meg.

A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1968-ban alapította a Kertgazdaságot, hogy gyorsan eljuttassa a tudományos eredményeket a termesztőknek. A lap első főszerkesztője Mészöly Gyula volt, majd hirtelen halála után Molnár Béla, a Kertészeti Kutatóintézet igazgatója vette át a helyét. A rendszerváltást követően megszűnt a Hírlapkiadó Vállalat, a minisztérium nem adott támogatást a lap megjelenéséhez, és ebben a nehéz helyzetben a kar akkori dékánja, Bálint János a Magyar Kertészeti Tanács segítségével tartotta életben, Tamás Enikő felelős szerkesztővel.

A folyóirat fél évszázados történetét a főszerkesztők sorrendjében tekintette át Hrotkó Károly, a Kertgazdaság jelenlegi főszerkesztője. Az első évtized Mészöly Gyula akadémikus irányításával telt, majd Molnár Béla, és később Cselőtei László akadémikus működése alatt erősödött a tudományos közlemények aránya és színvonala. Kritikus időszak következett az 1990-es évek elején, amikor a lapot szinte a megszűnés fenyegette. 1993-ban a Földművelésügyi Minisztérium anyagi támogatásával a Magyar Kertészeti Tanács vállalta a folyóirat megjelentetését, 1995-től a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, a Magyar Kertészeti Tanács és a Magyar Kertészeti Tudományos Társaság lapjaként Új Kertgazdaság néven jelent meg. A lap 1998-ban kapta vissza régi nevét, s azóta Kertgazdaság néven jelenik meg, ma az Agrárminisztérium támogatásával.

Kiadónk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. is hosszú évekig közreműködött a kiadásában, az agrártárca pályázatán nyerve meg a kiadói jogot, amit 2012-ben adtunk át a NAKVI-nak (ma Herman Ottó Intézet).

Nagy jelentősége van annak, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya elfogadta a Kertgazdaságot minősített tudományos folyóiratként, az ott közölt tanulmányok megfelelnek az akadémiai követelményeknek, s a minősítéseknél tudományos közleményként értékelik azokat.

A publikációkat két bíráló véleményezi, s a közlésről nemzetközi tekintélyű magyar szakemberekből, tudósokból álló szerkesztőbizottság dönt. Minden tudományos cikkhez magyar és angol nyelvű összefoglaló, valamint nemzetközi sztenderdeknek megfelelő irodalomjegyzék tartozik.
 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu