0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Prémium minőségű magyar élelmiszerek Sanghajban

Nagy István agrárminiszter megnyitotta a magyar standot a Kínai Nemzetközi Import Kiállítás agrárpavilonjában, majd magyar termékek piaci megjelenéséről tárgyalt a helyi kereskedelmi vállalatok vezetőivel Sanghajban.

A modern, innovatív magyar mezőgazdaság tiszta forrásból merítkezik, erre nemes példával szolgálnak kiállítóink, akik a standok mellett az udvarban, mintagazdasági környezetbe illeszkedve várják vendégeiket – jelentette ki az agrárminisztérium vezetője az első ízben megrendezett, 130 ország részvételével zajló kiállítás magyar agrárstandjának megnyitója után.

A 24 milliós kínai metropoliszban tartott eseményen már első nap komoly érdeklődés mutatkozott a magyar ásványvizek, borok, sajtok, toll- és pehely ágyneműk iránt.

Az importtermékek engedélyeztetéséért is felelős Kínai Vámhivatal miniszterhelyettesével, Wang Lingjunnel folytatott tárgyalásán Nagy István kijelentette, hogy a víziszárnyasok kivitelének újraindítása után a tárca kezdeményezi a többi szárnyasféle export engedélyezését is. A tárcavezető a sertéshús export újraindításának lehetőségét is indítványozta.

Sanghaj importtermékeket forgalmazó élelmiszerlánchálózatának, a Cityshop alapítójával a tárcavezető magyar termékek online áruházakban történő megjelenéséről egyeztetett.

Továbbá Nagy István a világ 500 legnagyobb vállalata között nyilvántartott Greenland csoport elnök-vezérigazgatójával, Zhang Yulianggal a magyar élelmiszeripari termékek kínai nagyvárosokban megvalósítandó népszerűsítéséről állapodott meg.

Az agrárminiszter Kína második legnagyobb élelmiszeripari nagyvállalata, a Bright Food csoport vezetőjével is tárgyalást folytatott egy olyan együttműködésről, mely a magyar vállalatok által előállított termékek a kínai fogyasztói igényekhez való megfelelését tűzi ki célul. A cég, mely elsősorban tej és tejtermékek kis és nagykereskedelmi forgalmazásában érdekelt, kiváló partnere lehet a kínai piacokon megjelenni kívánó magyar vállalatoknak.

Forrás: AM Sajtóiroda