0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Először rendeztek feeder csapatbajnokságot Nógrádban

Pár napja rendezték meg első ízben a Nógrád megyei feeder csapatbajnokságot. A helyszín a ludányhalászi sóderbányató volt. A versenyen tizenkét megyei horgászegyesület három-három fős csapata vett részt.

A versenyzők három szektorban versenyeztek öt órán keresztül – írja a nool.hu. A végeredményt a három versenyző összesített helyezési száma adta. Értelemszerűen a legkisebb helyezési számú csapat lett a verseny győztese. Az első három helyezett csapat kupával, a versenyzők éremmel lettek díjazva. Különdíjat kapott a legnagyobb hal fogója, illetve a három szektor győztes versenyzője. A szervezők köszönettel tartoznak az Öregpotyka Horgászegyesület segítő közreműködéséért, amely a helyszín biztosításán kívül az ebéd elkészítését, a versenyzők étkeztetését is tartalmazta.

Eredmények: összesen 142 kiló kifogott hallal, zömében ponttyal, az első helyezést a Palotás és Vidéke Horgászegyesület csapata szerezte meg.

A második a házigazda Öregpotyka Horgászegyesület, harmadik helyezett a mátraterenyei Tóaljai Bányász Horgászegyesület csapata lett. A legnagyobb halat Baranyai László, az Öregpotyka HE versenyzője fogta, súlya: 11,4 kiló, ezzel a B szektorban a győzelmet is megszerezte. Az A szektor győztese: Bohács Zoltán, a Tóaljai Bányász HE, míg a C szektoré Szőke Tibor, a Varsány–Tábpusztai HE versenyzője lett.

Forrás: nool.hu