0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Palacsintasütéssel segített a gyermekhospice alapítványnak

Korábban guiness-rekordot döntött gyrostáljával, minden évben több jótékonysági akciót is szervez, idén palacsintasütéssel segített az Eurakvilo Gyermekhospice alapítványnak Mészáros Csaba, a Mr. Remy Gyrosos tulajdonosa.

Az ünnepek közeledtével rendre felébred az emberekben a segíteni akarás. Csakhogy gyakran elfelejtjük, a rászorulóknak a naptártól függetlenül is jól jön ha melléjük állunk. Így tett még a nyáron Mészáros Csaba, a Mr. Remy Gyrosos tulajdonosa, aki másfél hónapon át minden eladott palacsintája árát félretette, és az akció zárultával a befolyt összeget az Eurakvilo Gyermekongológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítványnak ajánlotta fel – írja a bama.hu.

– Nem csak az anyagi, de az erkölcsi kiállás is nagyon fontos a számunkra – mondta Farkas Éva, az Eurakvilo képviseletében.

– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nagyvállalatok mellett minket még mindig leginkább magánemberek támogatnak. Az a fajta segítség, amit Mészáros Csabitól kaptunk még meglehetősen ritka. De rengeteget számít!

Az ilyen, és ehhez hasonló kampányoknak, hiteles embereknek és a folyamatos lelkiismeretes munkának hála például az elmúlt évben jelentősen, mintegy hatvan százalékkal nőtt az 1 százalékos adófelajánlásunk. Ezúton is köszönjük azoknak, akik a javunkra rendelkeztek.

Farkas hozzátette, sokat ötletelnek, hogyan lehetne mozgósítani az embereket, merthogy az Eurakvilonak mindig jól jön a támogatás. Az egész Dél-Dunántúli régió ellátásáért felelős szervezet évente van, hogy 30–40 új beteget vesz fel. A gyerekek 75 százaléka ugyan meggyógyul, de a többiek számára az otthoni gyermekhospice szolgáltatás is elérhető.

– Sokszor csak egy jó beszélgetésen múlik, hogy meggyőzzünk valakit az együttműködésről – magyarázta Farkas. – Az ember ugyanis nem csak egy személytelen levél. Ha leülnek velünk, szemtől szemben gyorsan megértik, milyen fontos az a munka, amit végzünk.

A gyrosos másfél hónap alatt 252 ezer forintot gyűjtött össze a palacsinták eladásából. A gyűjtődoboz gyártójának is fel lesz adva a lecke, a 12 kilónyi pénzzel már félve emelte meg a dobozt. Az összeget az alapítvány csontbiopsziás mintavételi tűk vásárlására fordítja.

– Kicsit neheztelek a vállalkozói szférára, kevesen vagyunk, akik próbálunk segíteni – mondta Mészáros. – Pedig ez aztán tényleg nem kerül sokba. Mindenkinek van egy szellemi tőkéje, azzal kell élni. Illetve, akarni kell vele élni. Az a pár kiló liszt meg tej, amiből a palacsintát csinálom, semmi. Nem minden a profit. Persze, le lehet húzni minden bőrt, hogy minél több legyen nekünk. De nem csak kivágni, ültetni is kell a fákat! Én hiszek benne, hogy egy fecske is csinálhat nyarat. Az Eurakvilo a közeljövőben könnyűzenei esttel, Fürdőruhás Mikulásfutással, ünnepi hangversennyel és adventi vásárral mozgatja meg az adakozókat.

Forrás: bama.hu