0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Több mint száz dámtrófea Gúthon

Kilencedik alkalommal rendezett trófeaszemlét a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészete. A bemutatón – a hagyományok szerint - a Zöldház előtti tó körül elhelyezve állították ki az őszi vadászszezonban terítékre került dám- és gímbikák agancsait.

A résztvevőket Dr. Szalacsi Árpád, vezérigazgató köszöntötte. Úgy fogalmazott, hogy fontosak az ilyen alkalmak, amikor nemcsak a szakközönségnek, hanem az érdeklődőknek is be tudják mutatni az itt végzett munkát. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy

a vadgazdálkodás jóval többet jelent a vadászatnál.

A két világrekord gúthi dámbika, a világranglista első három helyén levő trófea, és a vadászterületnek megítélt két Edmond Blanc díj is bizonyítja: itt úgy dolgoznak, hogy világszerte felkapják a fejüket a Gúth és a dámszarvas szavakra. Végezetül Szalacsi Árpád méltatta Bartucz Péter munkáját, aki csaknem négy évtizedes szolgálat után idén vonult nyugdíjba a Gúthi Erdészet igazgatói posztjáról.

Bartucz Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy dámos vadászterületen nem sok helyen lehet látni ilyen trófeákat. Azt mondta: ebben benne van az itt dolgozók áldozatos munkája, és rengeteg öröme is, ugyanis szerinte mintegy 10 százalékkal él át több élményt az elejtő, mint a kísérővadász.

A vadászati szezont Pósán Ferenc, a Gúthi Erdészet megbízott igazgatója értékelte.

Idén 10 gímbikát ejtettek el a vadászterületen, és 104 dámbika trófeáját állították ki.

A gímbikákról szólva azt mondta, hogy a korok és a súlyok egyaránt megfelelnek a szakmai szempontoknak is. Gúthon a barcogás idején hét darab öt kilónál nagyobb trófeát viselő dámbika esett.

A legnagyobb terítékre került vad trófeája 5,75 kilogrammos lett és 209,74 IP pontot kapott.

A trófeák 30 százaléka arany, 21 százaléka ezüst, 27 százaléka bronzérmes lett idén. Az arány eltolódott az ezüst és a bronz irányába, ez annak köszönhető, hogy ilyen nagyságú bikák iránt volt érdeklődés – jelentette ki Pósán Ferenc.

Forrás: NYÍRERDŐ Zrt. Sajtóközlemény