0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Emu: így is, úgy is szerethető

Targuba Miklós egy egész csomag szeletelt kenyérrel érkezett az emuk „birodalmához”, és a madarak szemmel láthatóan örültek a fotózás miatti plusz élelemnek: valósággal megrohamozták a gazdájukat.

– Inkább ne menjünk be hozzájuk. Nem mintha vadak lennének és félnünk kellene, de a hirtelen mozdulatokra általában nem jól reagálnak, a csillogó dolgokat pedig kissé erőszakosan próbálják megszerezni – mondta a zala­szent­lászlói gazda, aki egyébként rögtön hozzátette, hogy az emu így is, úgy is nagyon szerethető madár.

De miként kerültek négy évvel ezelőtt a kis településre, egészen pontosan a háztájiba az Ausztráliából származó emuk?

– Az egyik lányom és a barátja valami különleges dolgot szerettek volna a háztájiban, de végül én dobtam fel, hogy legyen strucc vagy emu. Végül az utóbbi mellett döntöttünk, elsősorban azért, mert nem annyira vad állatról van szó, ki lehet vele jönni – idézte fel a kezdeteket Targuba Miklós őstermelő. – Bíztunk benne, hogy ha nem is a hús, de a tojások miatt plusz jövedelemre tehetünk szert. A terveket tettek követték: utánanéztünk az emukkal kapcsolatos ismereteknek, annak, hogy a madarat hol lehet beszerezni és hogyan kell tartani. Gyorsan rájöttünk, hogy saját tapasztalatokból tanulhatunk a legtöbbet. Tény: egy tenyésztőtől megvásároltuk az első emuinkat.

Emu – mit is kell tudni róla?

Az emu a világ második legnagyobb madara. Magassága 150–190 centiméter, súlya 30–60 kilogramm. A tojók valamivel nagyobbak és sötétebbek a hímeknél. Három ujjban végződő, igen erőteljes lábainak és medenceizmainak kö­­szönhetően 50 km/h sebességgel is tud futni. Szárnyuk csonk, mindössze húsz centiméter hosszú. Érdekesség, hogy párzási időszakban jellegzetes, messzire elhangzó „doboló” hangot hallatnak, amit a hosszú, felfújt légzacskójuk erősít fel. Mély hívóhangjuk akár két kilométerre is elhallatszik, és emellett röfögni és sziszegni is tudnak.

– Érdekesség az is – ezt már tapasztalatból mondom –, hogy csak télen tojnak – folytatta a gazda. – Ezzel nem volna semmi gond – kivéve, ha valaki elfelejti összeszedni a tojásokat. Akkor azoknak egy-két órán belül végük lesz, a nagy hidegben megfagynak.

Az első évben voltak gondjaink. Először is vártuk, hogy tojjanak, naponta többször is néztük, hogy van-e már eredmény. Nem volt. Felhívtuk a tenyésztőt, akitől megtudtuk, hogy az emu kétéves korában lesz ivarérett, akkortól van tojása is. Mit tehettünk: vártunk, tovább etettük őket. Azért ez, valljuk be, nem túl megerőltető, hiszen naponta kétszer kapnak a darált búza, kukorica, árpa és zab keverékéből. Arra figyelni kell, hogy a táp ne legyen túl daraszerű, mert azt nem szeretik, a túl nagy darabokat viszont nem tudják megemészteni.

emu

A tojásokra visszatérve: a második télen húsz tojásra tettünk szert. Ezzel kapcsolatban ismét akadtak kérdések, hiszen hét ivarérett madarunk volt, amik közül csak kettő volt tojó.

Nemek közti különbség

Kiderült, hogy a tojókat és a kakasokat egyszerűen nem lehet megkülönböztetni egymástól, annyira egyformák. Leginkább akkor derül ki, hogy melyik a kakas, amikor már a tojáson ül.

De erről egy picit később! Szóval, húsz tojásunk volt az első télen, de soha nem ettünk belőle, pedig a nejem állandóan piszkált, hogy miért nem törünk fel egyet legalább kíváncsiságból. De én nem akartam – meg nem is tudtunk volna, mert szinte rögtön elvitték őket. Került belőlük Ausztriába, Horvátországba, és természetesen hazai vásárlók is akadtak. Aztán eljött a harmadik tél, amikor már harminc-negyven tojást kaptunk az emuktól. Ez volt az első év, hogy megkóstoltuk. Pechemre, vagy inkább nejem szerencséjére egyszer sütés közepette elfogyott otthon a tyúktojás, és mondta, hogy törjünk fel egyet.

Feltörésről hallani sem akartam, hiszen maga az ép tojáshéj is nagyon keresett, inkább a kifújása mellett döntöttem.

A vastagabb fúróval másodjára sikerült is. Csak fújtam, fújtam a szívószállal, és csodálkoztam, hogy milyen rengeteg anyag jön a belsejéből. A nejem annyit sütött belőle, hogy aznap és másnap is jócskán falatozhattuk. A ki­fejlett állat tojásának „bel­tartalma” nyolc-tíz tyúktojásénak felel meg. Az elején természetesen kevesebb. Mindenesetre, örömmel állapítottuk meg, hogy milyen finom az emutojás, nem kellett csalódtunk az ízében. Egy normál emutojás amúgy 3,5–6 ezer forintot kóstál. Keresik, nagyon kedvelt, bár túl sok nincs belőle. Egy madár négy-öt naponként tojik egyet.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság