0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Még mindig élelmiszerre költünk a legtöbbet

A magyar lakosság egy főre jutó havi átlagos kiadása 88 ezer 600 forint volt az idei első fél évben, reálértéken 8,8 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest; a kiadások növekedéséhez a reálkereset 9,4 százalékos emelkedése is hozzájárult a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) háztartások fogyasztásáról készített kiadványa szerint.
Az előzetes adatok alapján az alapvetőnek tekintett fogyasztási kiadások közül a közlekedésé 11,4, az élelmiszerek és alkoholmentes italoké 11,0, a lakásfenntartásé és háztartási energiáé 1,2 százalékkal nőtt reálértéken.

A három tétel súlya a lakosság összes kiadásán belül érdemben nem változott, a fogyasztási kiadások 59 százalékát tette ki – írja a Világgazdaság.

A legtöbbet élelmiszerre és alkoholmentes italokra adtak ki havonta a háztartások, egy főre vetítve 24 600 forintot, összes kiadásuk 28 százalékát.

Lakásfenntartásra és háztartási energiára 17 700, közlekedésre és szállításra 10 100 forintot költöttek, kiadásaik 20, illetve 11 százalékát.

A háztartások növelték a létfenntartáson túli igényeikre fordított költségeket is, vendéglátásra és szálláshely-szolgáltatásra havonta fejenként 3915 forintot, kultúrára és szórakozásra pedig 4747 forintot adtak ki az első fél évben, reálértéken 13,8, illetve 12,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

Egészségügyi kiadásokra a háztartások összes költésük 5 százalékát fordították, havonta fejenként átlagosan 4437 forintot, reálértéken 11,4 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A kiadások legnagyobb részét, 82 százalékát a gyógyszerekre, gyógyárukra, gyógyászati segédeszközökre fordított összeg jelentette.

Szeszes italokra és dohánytermékekre fejenként átlagosan 3234 forintot, összes kiadásuk 3,7 százalékát költötték a fogyasztók havonta. A fogyasztás volumene a tavalyi első fél évhez képest összességében 10,2 százalékkal nőtt.

Az adatok szerint televízió csaknem minden magyar háztartásban van. A háztartási nagygépek közül a mosógéppel való ellátottság csaknem teljes. Saját tulajdonú személygépkocsi minden második háztartásban van. A háztartások 93 százalékában van a mobiltelefon, 70 százalékának van számítógépe.

Forrás: Világgazdaság