Már magzati korban jelentős súlykülönbség alakul ki az egyedek között. A kisnyulak 20 és 90 gramm közötti súllyal születnek. A születési súlyt számos tényező befolyásolja. Ezek közül a legfontosabbak:
- az anyanyulak testsúlya;
- az anyanyulak életkora, a fialási sorszám;
- a magzatok száma, az alomlétszám;
- méhen belüli pozíció, a magzatok helyszükséglete, vér- (táplálóanyag) ellátottságuk;
- az anyanyulak takarmányozása;
- a hőmérséklet hatása;
- az alomkiegyenlítettségre folytatott szelekció.
Az egyes tényezők hatását már évtizedekkel ezelőtt elkezdték vizsgálni, akár 80 évvel ezelőtt is születtek érdekes eredmények, de e tárgykörben ma is folynak meghatározó kísérletek.
Transzplantált magzatok
A klasszikusnak mondható shetlandi póni és shire ló keresztezési kísérletet, amelyben az anya testnagyságának az ivadékok testméretére gyakorolt hatását bizonyították, házinyulakkal is elvégezték. A kis- és nagytestű fajtájú, 1,70 és 4,75 kg kifejlett súlyú anyanyulak saját fajtájú vagy a másik fajtából transzplantált magzatokat hordták ki. Az újszülött nyulak súlyát egyértelműen az anya testsúlya határozta meg (1. ábra). A kistestű nyulak 41 g, a nagytestűek 70 g átlagsúllyal születtek meg, ha saját fajtájú anyjuk hordta ki őket. Ha kistestű fajtába ültették be a nagytestű embriókat, akkor az újszülöttek 51 g, fordítva, ha nagytestű fajtába transzplantáltak kistestű embriókat, 65 g átlagsúllyal születtek meg.
A transzplantált nagytestű magzatok lényegesen lassabban, a kistestűek gyorsabban növekedtek, mint amikor saját fajtájú anya hordta ki őket, vagyis a magzatok növekedése döntően az anyjuk testnagyságától, feltehetően a rendelkezésükre álló hely (méh) nagyságától és táplálóanyag mennyiségétől (vérellátás) függött.Az egyes fajták születési súlya általában különbözik, amiben az adott fajta testnagyságának van a legnagyobb szerepe. A termelés szempontjából jelentős fajták közül az anyai- és az apai vonalak születési súlya között mutatták ki a legnagyobb eltérést.
Az anyanyúl életkora, fialások sorszáma
Általánosan ismert, hogy az először fialó anyanyulak még nem érik el teljes fejlettségüket, emiatt az elfogyasztott takarmány (energia) jelentős részét növekedésre fordítják, ezért első fialáskor az átlagosnál gyengébb termelést érnek el. A legtöbb szerző 5-10%-os különbségről számolt be az első és a második alomban született kisnyulak születési súlya között. A születési súly általában a 3-6. fialásig nő, majd stagnál vagy csökken.
Az alomlétszám és a születési súly kapcsolatát már 90 évvel ezelőtt is megfigyelték.
Ugyanakkor egy adott alomlétszámon belül a születési súly szórása az alomlétszám növekedésével egyre nagyobb lett (2. ábra).
Az alomlétszám és az átlagos születési súly, illetve annak szórása közötti összefüggés magyarázatát a magzatok méhen belüli elhelyezkedése, tápláltsága adja.
Méhen belüli elhelyezkedés
Az emlősök méhe általában kétszarvú, és egy méhszájon keresztül kapcsolódik a hüvelyhez. Az anyanyulak méhének is két méhszarva, de egymástól független két méhszája van, ami azt jelenti, hogy a két méhszarv független egymástól, nincs közöttük „átjárás” (3. ábra). Emiatt a két petefészekben levált petesejtek az adott oldali petevezetőn keresztül, majd megtermékenyülve, csak az adott oldali méhszarvba juthatnak, az embriók ott fejlődnek, és beágyazódás után a magzatok ott növekednek. 
Attól függően, hogy az embriók közül hány ágyazódik be, több vagy kevesebb magzat található a méhszarvakban. (Az ábra már egy későbbi témát, az egyik petefészek eltávolítását is érinti, de erről, majd ott írunk.)
Már ötven évvel ezelőtt megfigyelték, hogy a 28 napos magzatok súlya a méhen belüli pozíciójuktól is függ, a magzatok számától függetlenül általában a méh petevezető felőli végétől csökken a súly, majd a méhszájnál levő (utolsó) magzat súlya átlagos.
Kaposváron is több kísérletet végeztünk. Az egyik vizsgálatban a fiatal nőivarú nyulak egyik petefészkét egy kis műtéttel eltávolítottuk. A megmaradt petefészekből annyi petesejt válik le, mint a nem műtöttekben a kettőből. 
Megszületéskor rögtön jelöltük és megmértük őket. Így az anyanyúl elpusztítása nélkül tudtuk akár több fialáson keresztül is követni a magzatok méhen belüli elhelyezkedése és a születési súly közötti kapcsolatot. Amint a 4. ábrán látható, ahogy nőtt az alomlétszám, úgy csökkent minden pozícióban a kisnyulak súlya. A méhen belüli elhelyezkedéstől függően a petevezető végén található a legnagyobb magzat, majd a méhszáj felé haladva csökken a súlyuk, de az utolsó, a méhszájhoz legközelebb levőé átlagos.
A magzatok méhen belüli pozíciója és súlya közötti összefüggést a két magzat közötti távolság és a magzatok vérellátása határozza meg.
A magzat helyszükséglete
Ahhoz, hogy egy beágyazódott embrió életben maradjon, a méhen belül bizonyos nagyságú helyre van szüksége, ami két beágyazódott embrió esetén legalább 2 milliméter. Ez a távolság az implantáció időpontjára, vagyis a megtermékenyülés utáni 7-8. napra igaz, mivel később a magzatok növekedésével a méh is egyre hosszabb, a két magzat közötti távolság is egyre nagyobb lesz. Spanyol kutatók termékenyítés után 18 nappal nézték, hogy egy magzatra mekkora hely jut, ami az élő magzatok esetében átlagosan 3,6 centiméter volt. Ez az érték a méh petevezető felőli végén 3,9 cm, közepén 3,5 cm és a méhszáj felőli végén 5,8 cm. A nagyobb „utolsó” hely magyarázza, hogy a petevezető végétől haladva egyre kisebb magzatsúly ellenére a méhszájhoz legközelebb eső magzat súlya átlagos.
A magzatok vérellátása
A magzatok az anya vérén keresztül jutnak hozzá a szükséges táplálóanyagokhoz, ezért fontos a megfelelő vérellátásuk. A vér a méh mellett futó és elágazó érrendszeren keresztül jut el a magzatokhoz, és annál jobb a vérellátásuk, minél több éren keresztül jutnak vérhez, és kapnak táplálóanyagot (5. ábra).
A két független méhszarv a kettős méhszájtól indul. A rajzon bal oldali méhszarvban egy, a jobb oldaliban három magzat látható, és az anya 3 vagy 4 véréren keresztül táplálja őket.
A méh vérellátása a petevezető felőli végén a legjobb, mivel onnan érkezik a méhet vérrel ellátó ér, majd a méhszáj felé haladva egyre kevesebb vér jut el a magzatokhoz, emiatt csökken a súlyuk.
Spanyol kutatók 28 napos magzatokat vizsgálva megállapították, hogy a 3-nál kevesebb, 3, 4 és 4-nél több véréren keresztül táplálóanyaghoz jutó magzatok súlya – a méhen belüli elhelyezkedéstől függetlenül – 32,3 g, 34,6 g, 35,5 g és 36,6 g volt.
Szintén spanyol vizsgálat eredménye szerint, amennyiben a magzat csak egy éren keresztül volt kapcsolatban az anyával, akkor 25 napos korig a magzatok 31%-a elpusztult, míg 2 és 4 vagy több vérér esetén csak 9-11% (6. ábra). Egy másik kísérletben 18 napos korig 3-nál kevesebb, 3 és 3-nál több vérér esetén a mortalitás 29,4%, 10,3% és 5,2% volt. Ezek az eredmények bizonyítják, hogy a magzatok túlélésében meghatározó szerepe van a vér (táplálóanyag) ellátottságnak.
