0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A vadludak védelmében nem lehet tűzijátékozni

A tatai Öreg-tavon több ezer vadmadár telel minden évben. A vadludak azonban érzékenyek a zavarásra, és a szilveszteri tűzijátékok már korábban is hetekre elriasztották őket. Amellett, hogy fölösleges stresszt okoznak az állatoknak, az éjszaka megriadó nappali madarak a sötétben nem tudnak úgy tájékozódni, és akár halálos baleset is érheti őket.

A vadmadarak védelme érdekében hónapokkal ezelőtt civil kezdeményezésre aláírásgyűjtés indult. Ehhez csatlakozott a Magyar Madártani Egyesület és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület is. A céljuk az volt, hogy Tatán ne lehessen pirotechnikai eszközöket használni addig, amíg a vonuló madarak a tavon tartózkodnak.

Korábbi tapasztalatok alapján ugyanis az újévi háborús zajokat idéző tűzijátékozás hetekre is elriasztotta a vadludakat a tóról.

Az online petíciót 3 ezren írták alá, melyet a Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete sem hagyott figyelmen kívül. 2018. október 31-én a testület egyhangúlag elfogadta a tűzijátékok használatának korlátozásáról szóló rendeletet, miszerint

november 1. és február 28. között nem megengedett a 2. és 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátékok használata, Tata teljes közigazgatási területén, Agostyán kivételével.

Ez gyakorlatilag az összes, lakosság számára elérhető kültéri tűzijátékot érinti. Persze az árusítást nem befolyásolja, azonban aki durrogtatni akar, más településre kell mennie. A közeli Agostyánt például nem érinti a rendelet, mivel kellően távol esik a tótól, így az innen érkező zavaró hanghatások már nem jelentenek veszélyt az itt telelő vadludakra.

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2018 (X.31.) önkormányzati rendelete a tűzijátékok korlátozásáról 2018. november 24-én lép életbe, nem sokkal a Tatai Vadlúdsokadalom előtt. Azonban már most is rengeteg vadmadár tartózkodik a helyszínen, november 10-én már 65.000 példány vadlúd éjszakázott a tavon.

A mostani rendelet valószínűleg nem arat osztatlan sikert, azonban a ludak mellett a kutyatulajdonosok, kisgyermekes családok és az idősek is örülhetnek majd a háborús-zajoktól mentes téli időszaknak.

Forrás: MME facebook