0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A mezőgazdaság teljesítménye is segítette a GDP növekedést

Kiugróan jól teljesített a magyar gazdaság a harmadik negyedévben. A bruttó hazai termék (GDP) 5,0 százalékkal nőtt ebben az időszakban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az eredményhez a mezőgazdaság is hozzájárult – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából. A mezőgazdaság mely területe volt ennyire sikeres - kérdeztük a szakminisztériumtól?

Az Agrárminisztérium szerint a gazdasági növekedéséhez a mezőgazdaság is pozitívan járul hozzá az idén. A GDP volumene 4,7 százalékkal bővült 2018. I-III. negyedévében, a KSH tájékoztatása szerint ez idő alatt a mezőgazdaság hozzáadott értéke is növekedett (bár ágazati adatokat csak december 5-én közöl a hivatal).

A mezőgazdaság teljesítményének a növekedése elsősorban a repce, a kukorica, az alma, és a baromfi ágazatoknak köszönhető.

A repce 988 ezer tonnás termésmennyisége 5,2 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. Kukoricából 7,5 millió tonna került a magtárakba, amely 10 százalékkal több, mint egy éve. Az alma termésmennyisége idén elérheti a 900 ezer tonnát, ezzel megközelítheti a 2014. évi rekordot, meggyből 80-85 ezer tonna termett, amely szintén jelentősen meghaladja az előző évi szintet. A többi fontosabb növény közül a búza termésmennyisége 5,2 millió tonna volt, amely megegyezik az előző évivel.

A hazai vágóhidak baromfi vágása élősúlyban 2018. I-III. negyedévében 13,2 százalékkal emelkedett, ami mögött elsősorban a kacsa- és a libahús növekvő termelése áll.

A sertésvágások 1,4, a szarvasmarhavágások 11 százalékkal bővültek.

Az adatok helyes értelmezéséhez hozzátartozik, hogy a KSH az EU módszertani előírásainak megfelelően a növénytermesztés esetében az évben egyszer jelentkező teljesítményt a ráfordítások arányában elosztja a négy negyedév között. Ezért a IV. negyedévben betakarításra kerülő növények várható termésmennyisége befolyásolta az I-III. negyedéves GDP adatokat is – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu