Back to top

Lassan fellélegezhetnek a lótulajdonosok

A nyár és az ősz folyamán – Magyarország mellett – az Európai Unió több tagállama is jelentette a lovak Nyugat-nílusi lázzal történő megfertőződését. 2018-ban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma hazánkban is kimutatta a fertőzést, amely ez idáig 91 állattartó telepet érintett.

A lázzal, illetve agy- és gerincvelő-gyulladás okozta idegrendszeri tünetekkel járó betegség az esetek egy részében az állat pusztulásához is vezetett.

Több EU-s tagállamhoz (Ausztria, Bulgária, Franciaország, Görögország, Horvátország, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország és Szlovénia) hasonlóan hazánkban is észlelték a lovak Nyugat-nílusi lázzal történő megfertőződését. A Nébih állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma idén 91 állattartó telepen állapította meg – szerológiai vagy virológiai vizsgálattal – a fertőzést idegrendszeri tüneteket mutató lovakból.

Fotó: Nébih

A legtöbb esetet augusztusban és szeptemberben igazolták, míg az utolsó kettőt november 5-én erősítette meg a laboratórium.

A betegséget tizenhat megye 83 településén és a főváros egyik kerületében diagnosztizálták: Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala megye vált érintetté. (ld. térkép és település lista).

Az idegrendszeri tünetek miatt megvizsgált, és a laboratóriumi eredmények által is igazoltan nyugat-nílusi lázban beteg lovak 17,53%-a pusztult el.

A többi esetben a lovak javulnak, stagnál az állapotuk vagy tünetmentessé váltak.

A hideg idő beköszöntével várhatóan idén már újabb megbetegedésekkel nem kell számolni. Magyarországon a lovakat vakcinázni minden évben tavasszal, a szúnyogok tömeges megjelenése előtt ideális.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bár kicsi, mégis igazi nagypapagáj: a vörös hátú törpeara

A törpearák megjelenésükben, viselkedésükben sokban hasonlítanak óriásméretű rokonaikhoz, pl. ugyanúgy megvan az arctájékukon a toll nélküli kopasz bőrfelület, emellett igazi nagypapagájok módjára viselkednek. Viszont helyigényük és áruk is kisebb nagyméretű társaikénál, ezért különösen kedveltek a madarászok között.

Lovas legendák először együtt

Idén a fedeles fogathajtó világkupa-forduló kiegészítő programja egy világszenzáció volt. Együtt bemutatózott a világ három legismertebb lószelídítője: Monty Roberts, Lorenzo és Jean-Francois Pignon. A telt házas előadásokon a 32 tagú Magyar Nemzeti Díszegység is fellépett. A közönség a lovas show alkalmával Meskó Zsolt rendezésében egy kerekesszékes kisfiú történetét is megismerhette.

Aggódnak a sertéspestis miatt a szlovákok

Megállíthatatlannak tűnik az afrikai sertéspestis (ASP) terjedése a régióban, már a szlovák gazdák is attól tartanak, hogy rövid időn belül náluk is megjelenik a jelentős gazdasági kárral járó, az emberre nem veszélyes megbetegedés - írta a Magyar Idők.

A húsgalamb: cél a legnagyobb vitalitású utód

A háztáji haszongalamb-tenyésztés elsősorban a fajtatiszta tenyésztésen alapul, mivel a hibridektől várható heterózishatás (hibridhatás) a galambfajban kisebb, mint más baromfifajokban. Ettől függetlenül, mint a fajtákat ismertető részben is kitértünk rá, a húsgalambtenyésztésben is vannak jól kiválasztott és szelektált fajták és vonalak keresztezésével előállított árutermelő hibridek.

Vakcina-gyártó üzem épül Monoron 8 milliárd forintból

A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. új állatvakcina-gyártó üzemet, valamint kutatási és fejlesztési központot épít a Pest megyei Monoron több, mint 8 milliárd forintból.

Több Lindt csoki fogyott tavaly

A svájci Lindt & Sprüngli a várakozásoknak megfelelő mértékben növelte eladásait tavaly.

Középpontban a nyúltenyésztés: Mitől függ a nyulak születési súlya? (2.)

A szopós-, a növendék-, sőt még a kifejlett nyulak termelésének alakulásában is kisebb vagy nagyobb szerepe van az anyai hatásnak, mivel a magzatok tápláltsága egy hónapon, a szopósnyulaké 3 héten keresztül kizárólag az anyjuktól függ.

Egyre több az elhízott ló

A lovak fele túlsúlyosnak számít, mert a lótulajdonosok elfelejtették az egészséges lótartás alapelveit – figyelmeztetnek angol állatorvosok.

Újabb ASP-s vaddisznó Borsodban

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangony község külterületén talált vaddisznó tetemben mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az új esetet a magas kockázatú területen belül azonosították. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását.

Drágábbak a gabonák, olcsóbbak a gyümölcsök

Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 4,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakkal összevetve. A növényi termékek ára 9,1 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 3,1 százalékkal csökkent - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).