Back to top

A Fiat traktor évszázada

A Fiat Agri utódja, a New Holland, ebben az évben ünnepli, hogy az első Fiat emblémás traktor legurult a szerelő szalagról. A márka 702-es számot viselő modellje megoldást kívánt adni a gazdák számára az I. világháborút követően kialakult munkaerő-hiányra.

Sürgető feladat volt a termelékenység növelése, valamint a háború miatt elhanyagolt területek újra  művelése. A 702-es modell megoldotta ezeket a problémákat.

Számos feladat elvégzésére tervezték a négyhengeres belsőégésű motorral szerelt, hátsókerék meghajtású erőgépet, mely korának szenzációja volt.

A típus tervezői szakítottak az addigi stílussal.  A Fordtól vették át azt az önhordós  konstrukciós megoldást mely szükségtelenné tette az alváz alkalmazását. Azonban a Fordson traktorokat a széles, egyenletes területű talajokra tervezték, míg az olasz és a többi európai gazdálkodónak nehezebb talajviszonyokkal és gyakran hullámos tereppel kellett megkűzdenie. Az alapos tereptesztek után a 702-es modellt 1918 augusztus 14-én mutatták be az olasz hatóságok számára. A konstrukció már a kezdetkor kedvező benyomást tett  a döntéshozók számára, mert szántásban jobbnak bizonyult bármely versenytársánál. Ez volt a premierje a mezőgazdaság legkorszerűbb traktorának.

A következő évben a bizonyított előnyöknek köszönhetően, a Fiat aláírta a szerződést az olasz mezőgazdasági szövetkezetekkel 1000 traktorok legyártásáról. Ezzel elkezdődött az olasz mezőgazdaság gépesítésének a korszaka.

A sikerek kezdete

Ezek a traktorok írták tovább a mezőgazdaság történelmét az évek során az egész világon. A modell 700C volt az első európai lánctalpas traktor amely új távlatokat nyitott a vonóerő, a stabilitás és a biztonság tekintetében, ha lejtős és csúszós terepen kellett dolgoznia. 1932-ben, a megjelenés évében nem volt vetélytársa. A következő évtizedben üdvözölhettük a következő lánctapas traktort, a Model 40-est, mely könnyebb, biztonságosabb és gazdaságosabban üzemeltethető gép volt a többinél.

A II. világháború utáni újjáépítés első típusa a Model 50 volt, mely minden akadályt legyőzött, szinte verhetetlen volt, és a Fiat-ot a lánctalpas traktor gyártók élvonalába repítette.

 Az 1960-as években a Diamante széria felvonultatta a traktorok azon sorozatát melyek között négy 22-70 lóerős változat szerepelt. Itt jelent meg az első az első szőlőművelő keskeny traktor, mely kezdete volt New Holland márkának, mint a  különleges  traktorok gyártójának.

Az 50. évfordulóra a Fiat piacra dobta a Nastro d’Oro sorozatot, mely a kis és közepes gazdaságok szíve volt, és a különböző típusait a gazdák használni tudták a hegyvidéki területeken, a gyümölcsösekben és a szőlőültetvényeken.

A Diamante és a Nastro d'Oro sorozat traktorjainak köszönhetően a Fiat vált az európai piac vezető traktorgyártójává.

A 90-es sorozat születése

A múlt század 80-as éveiben látott napvilágot a 90-es sorozat, ami a mezőgazdasági gépgyártás történetének legkeresettebb gépei lettek.

A tervezésnél nagy gondot fordítottak a  kezelők kényelmére, úgymint: kismértékű rázkódás, 80 dB-es zajszint, légkondicionáló. Az évek során a 90-es sorozatot folyamatosan módosították és finomították, egészen az utolsó modell, a 110-90 –es „Tradition” 2002-ben történt bevezetéséig.

A szériát a teljesen üvegezett ajtók, keskeny oszlopok jellemezték, jó kilátást nyújtva minden irányba. A légkondicinoáló mellett megjelent a hűtődoboz, valamint a kabin zajszintje 75 db-re csökkent. A fedélzeti számítógép valós időben tájékoztatta a kezelőt a hektáronkénti és óránkénti üzemanyag fogyasztásról.

Húsz évvel a debütálása után lett „Winnner” sorozat fülkéje a legjobb a világon. A mezőgazdaságot megváltoztató traktorok széles választéka tükrözi a Fiat azon vízióját, hogy kielégíti azokat az igényeket, és meghaladja a várakozásokat annak érdekében, hogy a mezőgazdasági termelők részére könnyen használható, innovatív és rendkívül hatékony gépeket tudjanak kínálni. Ez a hagyomány a jelenlegi New Holland ajánlataiban folytatódik.

Forrás: 
farmer.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Újraindul az olvasókör – agrártörténeti kuriózumokba lapozhatunk bele

Szemezgető agrármúltunk szakirodalmából címmel hirdetett olvasókört a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár: minden hónap egy-egy szerdáján egy-egy agrártörténeti kuriózumba nyerhetünk betekintést a könyvtár szakértőinek köszönhetően. Az idei első alkalom február 20-án lesz, de aki lemarad, az tavasszal még három másik olvasókörön is részt vehet.

Traktorokkal demonstrálnak a gazdák Pozsonyban

Kedden 11 órakor értek Pozsonyba traktoraikkal a gazdák, a kormány illetékes képviselőivel szeretnének tárgyalni. A mezőgazdászok követelései között szerepel a földrendezés felgyorsítása, a pótföldek zökkenőmentes kiadása, a szlovákiai termőföld, erdők és vízkészlet védelme, illetve a mezőgazdaságban tapasztalható korrupció elleni hatékony fellépés.

Kukoricabetakarítási rekord: 8 óra alatt 1110 tonna

Egy Amerikában összeszerelt 503 LE-s motorral szerelt CLAAS Lexion 760 Terra Trac RotoPlus APS hibrid cséplőszerkezetű kombájn 8 óra alatt 1110 tonna kukoricát takarított be,

Ködös Albion – ugrás az ismeretlenbe?

Nem oszlik, sőt inkább egyre sűrűbb a Londont borító legendás köd. A brit parlament példátlan többséggel utasította el január közepén az immár két éve formálódó, az Európai Unióból való kilépésnek szervezett keretet adó, a kilépés feltételeit megfogalmazó megállapodástervezetet. Az ellenzék túl puhának, a kormánypártiaknak pedig túl keménynek találták az Európai Bizottság konszenzusát bíró menetrendet.

Kína és India zöldíti a bolygónkat

A világ két legnagyobb szennyezője, Kína és India segíti a bolygó zöldülését is egy jelentés szerint – legalábbis egyelőre. Ez a hatás főleg abban gyökerezik, hogy Kínában igen ambiciózus faültetési kampány zajlik, illetve mindkét országban igen intenzív a mezőgazdasági termelés.

Élményközpontú OMÉK három helyszínen

A legkiválóbb magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek bemutatója az OMÉK, amely az idén a fiatalokra és az innovációkra fókuszál. A négynapos kiállítás első napját szakmai rendezvényeknek szentelik. Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy az idén 1,2 milliárd forintos költségvetéssel, vidéki társrendezvényekkel együtt szervezik meg a nagyszabású kiállítást szeptember 26-29. között.

Termőföldek visszaadásáért indított pert a somogyi ügyészség

Bűncselekmény útján szerzett tizenkilenc termőföld visszaadásáért indított polgári pert a Somogy Megyei Főügyészség a közelmúltban - tájékoztatta az ügyészség csütörtökön az MTI-t.

Sokkoló tudatlanság: megöl az agráripar

Tízezrek demonstrálnak „Elegünk van” mottóval Németország-szerte a KAP-pénzek társadalmilag igazságosabb elosztásáért, ugyanakkor megdöbbentő, hogy mennyire félretájékozottak a tüntetésük tárgyát képező ügyekben.

Idén csökken az orosz részesedés a globális búzapiacon

Oroszország részesedése a globális búzapiacon 19 százalékra csökken a június végéig tartó folyó mezőgazdasági évben az egy évvel korábbi 23 százalékról.

Öngyilkosságba menekülnek a gazdák

Városokba költöznének és szakítanának az agráriummal az indiai gazdák, akik az elszegényedéstől félve egyre inkább feladják mezőgazdasági terveiket. A probléma világméretű: a nehéz munka, a sokszor kiszámíthatatlan megtérülés, az elszegényedés veszélye nemritkán az öngyilkosságba kergeti a termelőket.