0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Hogyan tehetünk szert jó solymászmadárra?

A XX. század derekán a környezetszennyezés és az élőhelyek megváltozásának eredményeképpen számos solymászatra használt ragadozó madár a szabad természetben nagyon megfogyatkozott. Ezzel egy időben több kutatási program indult a solymászokkal karöltve.

A kutatási program célja, hogy kiderítse, miként lehetne a veszélyeztetett ragadozó madarakat megmenteni és visszatelepíteni eredeti élőhelyükre. Ekkor alakult ki a solymászat másik ága, a ragadozó madarak zárttéri tenyésztése.

A természetvédelmi szemlélet és törvények fejlődésével egyre kevésbé nyílik lehetőség a solymászmadarak természetből történő pótlására, így a visszatelepítésen kívül a vadászmadárigényt is egyre inkább kielégítik a zárttéri tenyésztések.

A legtöbb ragadozó madár tenyésztése alapjaiban hasonló, azonban figyelembe kell venni a biológiai, etológiai különbségeket. Tenyészetekből főleg a sólyomféléket szerezhetjük be. Fontos tudni, hogy a tenyésztett madarak importja, tartása, tenyésztése is engedélyhez kötött.

Ha fészekből szedett vadászmadár-fiókához jutunk, vagy tenyészetből fiókát kapunk, első dolgunk legyen biztonságos elhelyezésük. Legjobb, ha egy nagyobb lapos ládát vagy kosarat szénával megtöltünk, és így alakítunk ki egy otthonos műfészket.

Fiókáinkat kétféleképpen nevelhetjük. Egyik módszer lényege az, hogy minél kevesebb emberi kontaktussal tartjuk őket, a másik lehetséges megoldás, hogy szinte állandóan emberi környezetben vannak. Ez utóbbi esetben ún. emberre imprinált (emberhez szoktatott) madarakat kapunk, amelyek rendkívül szelídek.

Mivel az ilyen típusú nevelés eredményeként anyjukká fogadták gondozójukat, sokszor még kifejlett korukban is állandó sírással könyörögnek élelemért.

A két szélső eset között elképzelhető egy kompromisszum, mely nagyon kellemes, szelíd, ugyanakkor kellően tartózkodó madarakat eredményez.

Az írás Vincze Máriának a Kistermelők Lapjában megjelenő részletes cikke alapján készült.

Forrás: Kistermelők Lapja