0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A saláta-pánik nyertesei a kistermelők?

Az Egyesült Államokban és Kanadában továbbra sem ajánlják a fogyasztóknak, hogy római salátát egyenek, mivel az e-coli baktériummal szennyezett lehet. Ezért a fogyasztók a helyi termelőkhöz fordultak, hogy biztonságosabb forrásból szerezhessék be a salátájukat.

November 20-án adták ki a figyelmeztetést Amerikában, miszerint fertőzött lehet a római saláta. Ennek hatására a legtöbb boltból és étteremtől visszavonták a zöldséget. Az USA-ban eddig 32 ember betegedett meg, és 13-an kerültek kórházba e-coli fertőzéssel, míg Kanadában 22 igazolt esetből 8-an szorulnak kórházi kezelésre.

A hír hallatára néhányan a helyi, hidropóniás technológiával termelő üvegházakhoz fordultak.

Lauren Rathmell, a Lufa Farms cég egyik alapítója és marketing igazgatója, mely három üvegházat tart fent a Montreal környékén. Amióta a saláta-pánik kitört, érezhetően megnőtt az igény az általuk termelt salátára.

„Amikor hidropóniás technológiával termelünk az üvegházban nincs szükség talajra” – mondta Rathwell. – „Tehát nincsen trágya sem, sem más kívülről érkező szennyező anyagok. Így nagyon, nagyon kicsi a kockázat. Nem mondjuk, hogy egyáltalán nincs kockázat, de ami van, az is elenyésző.”

A szakértők szerint nincs olyan, hogy zéró rizikó, hiszen a magok vetés előtt is megfertőződhetnek, vagy éppen a felszedés közben, a dolgozók is beszennyezhetik a salátát. Azzal azonban egyetértenek, hogy ahol nincs termőföld, ott a kockázat is jóval kisebb.

A 2011-ben alapított cég jelenleg 14 ezer fogyasztót szolgál ki, ami hetente pár százzal növekszik. Ugyan Rathwell nem árulta el a pontos számot, de azt igen, hogy az elmúlt héten inkább több száz, mint „kevesebb száz” volt a növekedés.

Egy másik montreali termelő azonban kevésbé örül a római saláta-válságnak. Sylvan Terrault, a Hydroserre Mirabel elnöke és vezérigazgatója elmondása szerint számtalan salátafélét termelnek – például mángoldot, Boston- , galambbegy- , és tölgylevelű salátát – három üvegház-komplexumukban, római salátát azonban nem. Azonban így is megnövekedett a kereslet a termékeik iránt, mivel a főként élelmiszerláncokból álló ügyfélkörük más salátákkal igyekszik feltölteni az üresen maradt polcokat.

„Nem feltétlenül van jó hatással ránk ez a hiány, mivel az ügyfeleink több zöldet akarnak, amit mi nem tudunk biztosítani, tehát az ügyfeleink elégedetlenek lesznek velünk.”

Hozzátette azt is, hogy a cégnél a saját üzletpolitikájukat követve nem emeltek árat a megnövekedett kereslet hatására, így hiába nagyobb a kereslet, nem volt több a bevétel.

Forrás: montrealgazette.com