0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A Derecskei-főcsatorna korszerűsítése korszakváltást hoz az agráriumba

A Derecskei-főcsatorna több mint 3 milliárd forintos költségvetésből megvalósuló korszerűsítése korszakváltást hoz a magyar agráriumba, tudatosítja a gazdálkodókban, hogy nincs eredményes mezőgazdaság vízgazdálkodás nélkül - jelentette ki az agárminiszter csütörtökön Derecskén, a csatornakorszerűsítés projektnyitó rendezvényén.

Nagy István hangsúlyozta: a víz érték, amellyel felelősséggel kell gazdálkodni. A káros vizek elvezetése, a vízpótlás és az öntözés megoldása az egész térségre kihatással lesz – fűzte hozzá.

A megújult és meghosszabbított csatorna segítségével kivédhetőbbek lesznek a szélsőséges meteorológiai hatások, ami növeli a versenyképességet az agrárszektorban.

„Erre nagy szükség is van, hiszen a magyar gazdák egy hektáron megtermelt jövedelme 40 százaléka a külföldiekének” – mondta.

A miniszter emlékeztetett arra is: 2017-ben 51 ezer hektár aszályos terület volt, a mezőgazdasági kárenyhítésre felhasznált források közel felét az aszálykárra fizetett támogatás tette ki.

A most induló beruházás megerősíti a gazdákat abban, hogy érdemes mezőgazdasággal foglalkozni, és általa bizonyára nő a fiatalokban az otthonmaradás szándéka – fejezte ki reményét Nagy István.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy

a klímaváltozás következtében több aszályos és árvizes időszak várható. Ezek megfelelő kezelését segíti a projekt, amely révén a Derecskét körülvevő 9000 hektárnyi terület közel felét, az eddigi 2400 hektárnyi terület dupláját lehet majd öntözni.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke jelezte, a megye területének 70 százaléka mezőgazdasági terület, amelynek 54 százaléka szántó, a többi erdő, rét, legelő. Szerinte az egyenlőtlen csapadékeloszlás is megköveteli a csatornarendszerek korszerűsítését.

Bakó István (Fidesz-KDNP), Derecske polgármestere kiemelte, 4 évvel ezelőtti polgármesteri programjában első helyen szerepelt az öntözési program megvalósítása, ami mára elérhető közelségbe került.

Szűcs Zoltán, az Aqua Generál Kft. ügyvezetője a kivitelező cég nevében ismertette a projektet. A munkálatok magukban foglalják a csatornamedrek és a meglévő műtárgyak szükséges átépítését, és újak építését. A csatorna kotrását 22 kilométeren végzik el, 800 méterrel hosszabbítják meg a rendszert. A beruházás 2020 tavaszára készül el – mondta a szakember.

Forrás: MTI