0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Emelhetők a földbérleti díjak

Nem alaptörvény-ellenes a legalább tízéves időtartamú bérleti díjak megváltoztatása – állapította meg az Alkotmánybíróság.

Az ügyben még 2015-ben tett beadványt ötvenhat országgyűlési képviselő, a földforgalmi törvény alkotmányellenességének kimondását, egyúttal megsemmisítését kérve – írja a Világgazdaság.

Hiába kérték ellenzéki képviselők még 2015-ben a földforgalmi törvény megsemmisítését, az Alkotmánybíróság (AB) döntött, és nem találta az alaptörvénybe ütközőnek a kifogásolt jogszabályt. Az alkotmánybírósági beadvány előzménye, hogy a földalapkezelő 2015–2016-ban körülbelül 200 ezer hektár állami termőföldet értékesített mintegy 30 ezer földművesnek a Földet a gazdáknak! programban. Az árverésre kijelölt területek egy részét a korábban privatizált állami gazdaságok használták, a gazdaságok új tulajdonosai több évtizedes, akár ötvenéves bérleti szerződéseket kötöttek.

Az állami földterületeket megvásárlók birtokon belülre kerülve azzal szembesültek, hogy parcelláikat még akár több évtizedes bérleti szerződések terhelik.

Ráadásul ezekben a kontraktusokban a mostanában elfogadott piaci árnál jóval alacsonyabb, sokszor annak csak felét-harmadát kitevő bérleti díjakat határoztak meg, amelyek – állítják a szakértők – nem fedezik a földvásárlásra felvett hiteleik törlesztőrészleteit.

Az Országgyűlésben még az új tulajdonosokkal létrejövő földadásvételi szerződések megkötése előtt elfogadtak egy jogszabályt, amely szerint ha legalább tízéves vagy annál hosszabb időtartamú a bérleti szerződés, akkor a törvény erejénél fogva életbe lép, hogy ötévenként a bérleti díjakat felül lehet vizsgálni.

A viták középpontjába akkor az került, hogy ez a passzus a rendelkezés hatálybalépése előtti szerződésekre is vonatkozik-e, vagy csak az utána születettekre.

A kormányzati jogértelmezés úgy szólt, hogy a korábban megkötött haszonbérleti szerződések esetében az, hogy a tulajdonos személye változott, szerződésmegújításnak, vagyis új szerződésnek minősül. Ettől kezdve már nem a régi földforgalmi törvényt kell alkalmazni, hanem az újat, amelyben szerepel a bérleti díjak felülvizsgálata.

Az ellenzéki képviselők azért támadták meg a jogszabályt, és kérték a megsemmisítését, mert szerintük az a visszamenőleges jogalkotás tilalmába ütközött, és azt is kifogásolták, hogy lényegében felülírta a földbérletekről szóló polgárjogi szerződéseket. A kormányoldal reakcióként statisztikai adatokkal támasztotta alá, hogy a földárak és a haszonbérleti díjak emelkedése nem az inflációval, hanem a támogatás mértékével van összegfüggésben.

Forrás: Világgazdaság