0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Esik minden halmazállapotban: jön a sáros időjárás

Majd' egy hét hideg idő után változékony, enyhe idő következik a folytatásban, így ezen a héten végig sáros talajra kell számítani. Az újabb csapadékkal a talaj mélyebb rétegeiben is fokozatosan pótlódik a vízhiány.

A mögöttünk hagyott héten az átlagosnál lényegesen hidegebb időjárás uralkodott – írja a met.hu. A hét még enyhe idővel indult, majd keddtől jelentősen lehűlt a levegő: a hőmérséklet sokfelé napokon keresztül napközben is fagypont alatt maradt, éjszakánként pedig -10 Celsius fok alatti fagyok is előfordultak. Vasárnapra az ország nagyobb részén már enyhült az idő, fagypont fölé emelkedett a hőmérséklet. Északkeleten azonban még ekkor is fagypont alatti értékek voltak a jellemzők.

Az elmúlt 30 során hullott csapadék gyakorlatilag a november 20. utáni bő egy hét alatt esett le: az ország nagyobb részén 30-40 mm-t meghaladó mennyiség fordult elő, csak a déli területeken maradt ez alatt.

A talaj fölső rétegei ennek hatására az ország nagyobb részén telítettek nedvességgel, csak a déli részek, főleg Csongrád, Békés, Baranya és Tolna megyék kevésbé nedvesek. A mélyebb rétegekben ugyanakkor, főleg az Alföldön még komoly a nedvességhiány, bőven van helye a téli csapadéknak. A hideg idő következtében az átnedvesedett talaj fölső rétege több cm mélyen átfagyott az országban. A talajfagy mélysége északkeleten jelenleg többfelé meghaladja az 5 cm-t, sőt a Szamosközben néhol a 10 cm-t is.

Az őszi vetések a hidegben nyugalmi állapotban vannak és vegyes képet mutatnak, vannak szépen fejlett és hiányosan, gyengén kelt táblák is az országban.

A kalászosoknak nagyon enyhe időre lenne szüksége a további erősödésre, hiszen a száraz ősz miatt jelentős lemaradásban vannak. A száraz talaj miatt eddig elmaradt szántást a tetején megfagyott, így nem sáros talajon az elmúlt napokban lehetett pótolni.

Mi vár ránk?

A folytatásban tovább enyhül az idő, mely egész héten kitart majd. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire kevéssel +5 fok fölött alakul, és az éjszakák is többfelé fagymentesek lesznek.

Több hullámban érkezik csapadék, jellemzően eső, de északkeleten időnként szilárd halmazállapot is valószínű.

A héten várható csapadék összmennyisége 10 és 30 mm között valószínű, a nagyobb mennyiség a hét végére ígérkezik, mely ilyen időtávból még meglehetősen bizonytalan. A talaj hőmérséklete emelkedik, a hét végére sokfelé a +5 fokot is meghaladhatja. A talajfagy kiengedése és a csapadék miatt a héten sáros talajra kell számítani. Az egy hét enyhe, változékony idő után a hosszabb távú előrejelzések szerint hidegebb idő jön (december 10. után), ismét járhatóra fagy majd a talaj felszíne.

Forrás: met.hu