Back to top

A háztáji és hobbinyúl tartásnak is nő a szerepe az állattenyésztésben

A nyúlhús ízletes és egészséges, alacsony koleszterintartalmú, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, éppen ezért kiváló állati fehérjeforrás – emelte ki Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár a IX. Országos Nyúlkiállításon, Mosonmagyaróváron.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nyúlhús nem csupán a boltok polcairól származhat, mivel a nyúl könnyen tartható gazdasági állat, így otthoni körülmények között is lehet egészséges, tökéletes fehérjeforrást jelentő nyúlhúst előállítani.

A hazai gasztronómiában sajnos még nem kellően elterjedt a nyúlhús és a nyúl belsőség. Nem véletlen tehát – és talán ez a legfontosabb segítség – hogy a kormány promóciós, kóstoltatási és gasztronómiai kampányokat indított a hazai nyúlhús-fogyasztás növelésére.

Célunk a jelenlegi, évi fejenként 20 dekagrammos fogyasztás legalább 50 dekagrammosra növelése.

Emellett ahol tudunk, segítünk a nyúltenyésztőknek és –tartóknak, és támogatást adunk a tenyész-növendéknyulak beállításához, vagy a vakcinázás költségeinek csökkentéséhez – fogalmazott az államtitkár.

Külön kihívást jelent a hobbinyúl-tartóknak a küllem és a termelési tulajdonságok összehangolása, hiszen a mosonmagyaróvárihoz hasonló kiállításokon az is megmérettetik, hogy sikerül-e a sztenderdekhez igazodó, a szemnek is tetszetős állatokat előállítani. A bírálati pontszámok azt jelzik, hogy a nyulas gazdák eleget tudnak tenni ennek a nehéz feladatnak.

A IX. Országos Nyúlkiállítás méltó kereteket jelent a hazai és külföldi nyúltenyésztők számára kedvenceik bemutatására, a magyar nyúltenyésztés népszerűsítésére – tette hozzá Feldman Zsolt.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

KSH: jelentősen drágult a gabona tavaly

A mezőgazdasági termelői árak tavaly decemberben 2017 azonos időszakához képest 5,8 százalékkal nőttek. A gyümölcsök ára 15 százalékkal mérséklődött, ezen belül az alma ára számottevően, 27 százalékkal. A burgonya ára 44, a zöldségféléké 30, a paradicsomé 22 százalékkal emelkedett, a vöröshagymáé pedig majdnem duplájára nőtt.

Lassan csökken az osztrák húsfogyasztás

Bár évről évre csökken, szakértői vélemények szerint még mindig rendkívül magas az ausztriai húsfogyasztás. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy míg 2007-ben az egy főre jutó évi húsfogyasztás 66,8 kilogramm volt, ez a mennyiség 2017-re 63,4 kilogrammra mérséklődött.

Tragédia Ausztráliában: félmillió szarvasmarhát sodort el az árvíz

Teljes marhacsordákat, gazdasági épületeket söpört el az árvíz Ausztrália keleti részén. A kár becslések szerint elérheti a 210 millió dollárt. Az aszályos időszak után Queensland egyes részein egy hét alatt annyi eső esett, mint máskor egész évben.

Csak sertéshús, szalonna és fűszerek a javából

„Örülök, hogy végre olyan házi kolbászt találtam, amilyenre vágytam: gusztusos megjelenés, gyönyörű, nem mócsingos, mesés füstölés és harmonikus ízvilág. Ennek az a titka, hogy csak három fő összetevőt tartalmaz, ahogy a „békebeli világban”: sertéshús, ipari szalonna és fűszerek a javából – nem folytatódik a sor a különféle gyorsérlelő kultúrákkal, egyéb adalékokkal.”

Kellemetlen hírek is érkeztek a fehérjeszeletekről

A túlzott fehérjefogyasztásnak egészségkárosító hatása is lehet - hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Andacs Noémi, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa.

A nyolc leghatásosabb immunerősítő étel

Az év azon időszakában vagyunk, amikor legnagyobb szükségünk van az erős immunrendszerre. Egyre többen szenvednek a megfázástól vagy influenzától. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy felvértezzük magunkat. A rendszeres mozgás és elegendő alvás mellett rendkívül fontos az egészséges táplálkozás. Íme tíz étel, amivel felvehetjük a harcot a baktériumok és vírusok ellen.

A magyar mangalicatermékek meghódították a világpiacot

A magyar mangalicatermékek meghódították a világpiacot Szingapúrtól Kanadáig, jelen vannak többek között Japánban, az Egyesült Államokban, Brazíliában, de a mi életünkben is kedves szerepet töltenek be - mondta Nagy István agrárminiszter a 12. Budapesti Mangalicafesztivál hivatalos megnyitóján, szombaton.

Kapj rá – együnk több halat!

A magyar lakosság az európai – fejenként évi 20 kg körüli – átlaghoz képest kevés halat eszik. A halfogyasztást ösztönző „Kapj rá” marketing kampány célja, hogy a jelenleg évente 6 kilogrammos fejenkénti halfogyasztásunk 2023-ig legalább 2-3 kilóval emelkedjen – tudtuk meg a FEHOVA kiállításon tartott sajtótájékoztatón.

Visszatérhettek a száműzetésből a sertések

Visszatérhettek az élő sertések Hongkongba, velük együtt pedig a friss sertéshús a boltokba, miután véget ért a helyi vágóhidak háromnapos takarítása. Mindennek hátterében az afrikai sertéspestissel kapcsolatos aggályok álltak.

Minőségi marhahús: az Angus egyik hazai fellegvára

A Farm54 az Angus marha tenyésztés, húsfeldolgozás és ételek elkészítésének egyik hazai fellegvára. Ekmann László tulajdonos azt mondja, következő lépésük a vendéglátás beindítása lesz. S hogy miként is indult a családi vállalkozás?