0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Átadtuk az Adorján János-díjat

Lapunk, az idén 73. évfolyamába lépett Magyar Mezőgazdaság, visszanyúlva a gyökereihez, első főszerkesztőnk nevével fémjelzett díjat alapított. Az 1946. október 1-jén megjelent első számunk vezércikkében Adorján János ugyanis így ír, „Célunk: a tudomány erejével segíteni a parasztságot”.

youtube://v/YvyOxFwBaTA

 

Mivel ezt a célt mi, az utódok is magunkénak valljuk, megalapítottuk a róla elnevezett Adorján János-díjat, amelyet lapunk külső szerzői közül az kaphatja meg, akinek írását, szakmai tanácsait olvasóink hasznosnak, gazdálkodásukban hasznosíthatónak, informatívnak és közérthetően megfogalmazottnak ítélnek.

A díjat, amely a támogatók által felajánlott 500 ezer forint pénzjutalommal és egy kisplasztikával jár, olvasóink szavazatai alapján ítéltük oda. Ezt az elismerést az első alkalommal Birkás Márta, a Szent István Egyetem professzora, az MTA doktora vehette át a díj fővédnökétől, Gyuricza Csabától, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatójától és Hájos Lászlótól, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatójától.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu