Back to top

Új fejezet nyílik a magyar-libanoni agrár-külkereskedelmi kapcsolatokban

Kétoldalú egyeztetést folytatott Nagy István agrárminiszter a Libanoni Köztársaság agrárminiszterével Budapesten, az Agrárminisztériumban. A felek mezőgazdasági együttműködésről szóló tárcaközi egyetértési szándéknyilatkozatot is aláírtak, valamint megnyitották az első Magyarországon rendezett libanoni termékbemutatót.

Nagy István és Ghazi Zeaiter a jövőbeni mezőgazdasági együttműködési lehetőségekről egyeztetett. Többek között agrár-külkereskedelemmel, agrárkutatás-fejlesztéssel és agrárszakképzéssel kapcsolatos

kérdések kerültek napirendre.

A felek tárcaközi egyetértési szándéknyilatkozatot írtak alá, amely a kétoldalú agrárkereskedelem fejlesztéséről, a mezőgazdasági információcseréről, a magánszektor mezőgazdasági befektetéseinek ösztönzéséről, valamint az állattenyésztésre vonatkozó együttműködés kiterjesztéséről szól.

Nagy István hangsúlyozta: Libanon hazánk kiemelten fontos partnere a Közel-Keleten, az a törekvésünk, hogy a két ország üzleti és szakmai kapcsolatai tovább fejlődhessenek. Elmondta, hogy a magyar-libanoni agrár-külkereskedelmi kapcsolatok fordulóponthoz érkeztek.

Az egyeztetést követően Nagy István és Ghazi Zeaiter megnyitotta az első, hazánkban tartott libanoni termékbemutatót, melynek az Agrárminisztérium adott otthont.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

2018 karácsonyán…

Az előzetes adatok alapján megállapítható, hogy a mezőgazdaság jól teljesített: 2018-ban 3,1 százalékkal nőtt az ágazat teljesítménye. Cégünk idei évének mérlegét megvonva a Magyar Mezőgazdaság Kft. ugyancsak jó évet zárhat.

Esni tudni kell: testtudatosság a lovaglásban és a hétköznapokban

Lovas berkekben közismert mondás, hogy „csak az nem esik le, aki fel se ül a lóra”. Egy-két szerencsés kivételtől eltekintve az én lovas ismerősi körömben is jellemzően olyan lovasok vannak, akik már estek lóról – többnyire nem is egyszer.

Reptéren gyakorlatozó segítőkutyák

A Sydney repülőtéren szolgálatba állt négylábúak ezúttal nem drog- vagy robbanószer kereső kutyák. Az a feladatuk, hogy megnyugtassák és jókedvre derítsék azokat az utasokat, akik számára a repülés stresszel jár.

Jotodeer és társai

Van a világnak egy pontja, ahol igen elterjedt a legkedveltebb típusú autómárkák másolása. Nem lehet elmenni amellett, hogy a jelenség egyre inkább kapcsolódik a mezőgazdasági gépekhez is.

Le sem szedik a narancsot

Katasztrofálisan rossznak titulálta az idei narancs- és mandarinidény első felét a spanyolországi Murcia tartomány gazdaszervezetének vezetősége, és elsősorban a déli féltekéről, főleg Dél-Afrikából érkező árut tették felelőssé a spanyol citruságazat vergődéséért.

A biomassza kapacitás kiaknázásához több támogatás kell

Magyarország nagyobb részesedést kér a kelet-közép-európai gazdálkodóknak az uniós kutatási-fejlesztési forrásokból - jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülését követően hétfőn.

Mi számít unfairnek, és kit kell megvédeni ellene?

Még ebben a két alapvető kérdésben sincs egyezség, így most már biztos, hogy az idén nem születik meg az uniós irányelv a tisztességtelen kereskedői gyakorlatok tiltásáról – írja a fruchthandel.de.

Paprikás 2018: megváltozott a piac

Nemcsak az időjárás vagy a gazdasági körülmények változnak, az évtizedekig szinte állandó paprikapiac is látványosan fejlődik az utóbbi 1-2 évben hazánkban és Európában is. A lassan lezáruló 2018-as év tapasztalatai hasznosak lehetnek a paprikatermesztő kertészeknek a jövőre vonatkozó lehetőségeiket, terveiket illetően.

Zöld hét – fókuszban a zab és a hering

A sok évtizedes hagyománynak megfelelően január derekán újra benépesül a berlini vásár több mint két tucatnyi kiállítási csarnoka: az idén január 18. és 27. között megrendezésre kerülő Nemzetközi Zöld Héten ismét mintegy 60 ország több mint 1.700 kiállítója várja a vásár iránt érdeklődő 400 ezer látogatót, s – nem utolsósorban – a vásáron kiállító nemzetek szakminisztereit és agrárszakembereit.

Száz MOL-töltőállomáson segítenek hazajutni az elkóborolt ebeknek

Csaknem megduplázza, 54-ről 100-ra bővíti a MOL azon töltőállomásai számát, ahol ingyenes mikrochip-leolvasó lesz elérhető az elkóborolt kutyák azonosítása céljából.