Back to top

Elindult a nemzeti húsgalambprogram

Nemzeti galamb-, nyúl- és díszmadár-kiállítást rendeztek december 7. és 9. között Budapesten, a Hungexpo B pavilonjában. A rangos rendezvényt Dr. Nagy István agrárminiszter és Dr. Pintér József Zsolt, az MGKSZ elnöke nyitotta meg. Évtizedeken át hagyomány volt, hogy a budapesti vásárváros ad helyet a hazai kisállattenyésztés legrangosabb eseményének, mely egy bő évtizeddel ezelőtt megszakadt.

A tenyészévet záró rendezvényen Nagy István agrárminiszter bejelentette a nemzeti húsgalambprogram elindítását. A tárcavezető azt is közölte, hogy

a Szárnyaló gazdaság néven induló kezdeményezéshez a húsgalambtenyésztők csatlakozását várják. A programot - tette hozzá - a vidék megtartó erejének támogatásán túl az is indokolja, hogy a galambhús világszerte keresett és jól jövedelmező termék.

A kiállítás rendezőinek célja egyébként az volt, hogy a korábbi tradíciót újra felelevenítsék. Jó munkát végeztek: mintegy 3600 makulátlan külsejű, és kiváló egészségügyi állapotban lévő állatot láthattunk, melyek – elfogultság nélkül állíthatjuk – világszínvonalat képviseltek.

Ahogy lenni szokott, idén is galambból volt a legtöbb, s örvendetes tény, hogy őshonos fajtáink továbbra is igen népszerűek. Olyannyira, hogy ritka színváltozatokat is jelentős számban állítottak ki a tenyésztők. Így például barna szarkakeringőt is láthattunk – nem akármilyen minőségben!

Emellett igen sok nyulat hoztak el gazdáik az ország különböző szegleteiből, de még a határon túlról, Székelyföldről is. Így láthattunk székely nyulakat is, mely fajta kialakulását, illetve népszerűsödését a szakma különösen nagy figyelemmel kíséri. Magyar óriásnyulakból, egyetlen őshonos nemzeti nyúlfajtánkból a vadas mellett fekete és vasderes színűeket tekinthetett meg a nagyérdemű.

Régi újdonság volt, hogy díszfácánokat is bemutattak, talán a legszebbeket, a gyémántokat és a piros-aranyakat. Egy kis tóban, akár az 1980-as évek BNV-béli kiállításain, idén is láthattunk különféle kistestű díszrécéket, így mandarin-, karolin- és fahéjrécéket is. Díszbaromfikból jellemzően a nálunk hagyományosnak számító fajták domináltak, viszont ezek különleges színváltozatait is láthattuk, például yokohamát tiszta fehér színben.

Figyelemreméltó kollekciót mutatott be Tóth Sándor, aki egzotikus galambjaival és különleges fürjeivel már sok évtized óta rendszeresen jelen van a nemzeti kiállításokon.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egy gyengéd szer a halaknak

Új készítményt fejlesztettek ki halak számára a krakkói Jagelló Egyetem kutatói. A kutatók nemrég szabadalmaztatták a halbetegségek megelőzésére és a betegségek kezelésére szolgáló innovatív készítményt. A termék már a piacon van és felhasználható mind az akváriumi halak mind a fogyasztásra szánt pikkelyesek számára.

A házimacskák túlnőttek vad rokonaikon

A legtöbb háziasított állat kisebb lesz vad társainál – egy átlagos kutya például 25 százalékkal kisebb, mint vad rokona, a szürke farkas. Azonban a macskákkal valami furcsa dolog történt - a vikingek kora óta nagyobbak lettek.

Eltűnőfélben a mezei nyulak

Bárhol is rójuk hazánk útjait, egyre ritkábban találkozunk mezei nyúllal. Úgy tűnik, több vidékről teljesen eltűnt. Valóban így van ez, vagy csupán az állatok egyszerűen távolabb húzódnak az embertől? Apróvadunk helyzetéről Szemethy László egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Vidékfejlesztési Intézet igazgatója tájékoztatott.

Óriási agrárholding jön létre

A Mészáros-csoport holdingba szervezi azokat a többségi tulajdonában lévő agrárérdekeltségeket, amelyek országszerte többféle mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatban tevékenykednek.

Saját sztorikkal jobban eladható a marhahús

Nagyszabású húsmarhatenyésztési tanácskozás zajlott Lengyelországban, amelyen a Magyar Állattenyésztők Szövetsége is képviseltette magát. A segítségükkel készült el az elhangzottakról szóló összefoglaló második része.

A vegetarianizmus a jövő útja?

A vegetarianizmus területén listavezető Németország, ahol minden tizedik ember húsmentes diétán él. Európa sok országában népszerűek a növényekből készült termékek. Egy kutatás szerint a válaszadók 3,7%-a vallotta magát vegetáriánusnak, 1,6%-a pedig a vegán étrendet követi. Az élelmiszeripar intenzíven reagál erre.

Különböző módokon folyik a marhahús-előállítás

Nagyszabású húsmarhatenyésztési tanácskozás zajlott Lengyelországban, amelyen a Magyar Állattenyésztők Szövetsége is képviseltette magát. A segítségükkel készült el az elhangzottakról szóló összefoglaló első része.

Magyar tulajdonban lévő kutató és oltóanyag-termelő központot adtak át

Átadták szombaton a mohácsi Prophyl Kft. kutatólaboratóriumát és oltóanyag-termelő központját, a cég a 700 millió forintos beruházással elkészült létesítmény mellett az állatgyógyászatban újdonságnak számító, a libák vérzéses bél- és vesegyulladása elleni vakcinát is kifejlesztett.

Egy mozgékony perzsamacska-különlegesség

A csincsillaperzsák sokakat elkápráztatnak – ha részvételükkel macskaszépségversenyt rendeznének, bizonyára dobogós helyen végeznének. Ezek a gyönyörű, smaragdzöld szemű állatok fekete kontúrú pirosas orrukkal és sötét színű tappancsaikkal valóban elbűvölők. Hazánkban a csincsillaperzsák igen nagy ritkaságnak számítanak.

A húsgalamb legyen jó termelő, szemrevaló

Hús előállítására majd’ minden galambfajta alkalmas, a hústermelésre szakosodott haszonfajták közös jellemzőjük, hogy kifejezetten pecsenyegalambok előállítására tenyésztették őket. Jellemzőjük a kellően (de nem túlságosan) nagy test, az erőteljes fejlődési erély, a kedvező szaporodóképesség.