0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Így vált a magyar szaloncukor-specialistává

Az édesség eleinte csak a tehetős réteg kiváltsága volt, ám lassan majd’ minden háztartásba jutott belőle. Népszerűségén a világháborúk sem ejtettek csorbát, noha az akkoriak kénytelenek voltak például krumplicukrot csomagolni s fára akasztani helyette.

Mindenekelőtt érdemes tudni: a karácsonyfa-állítás szokása a 16. századi Németországból indult, ám hazánkban csak jóval később, az 1800-as évek közepén kezdett elterjedni a hagyomány. Kezdetben a tehetős polgárok és arisztokraták állítottak fát, amelyet jellemzően gyümölccsel, papírdíszekkel, mézeskaláccsal, habcsókkal és cukorkákkal díszítettek. Ezekben az időkben jelent meg a monarchia polgári és főúri szalonjaiban a nyugaton már régóta ismert fondant-cukor, amelyet főleg karácsonykor, a fa mellé helyezett tálakban kínáltak a vendéglátók.

„Szalonczukkedli” – ahogy nevezte Jókai Mór írásaiban az édességet, amely nem sokkal ezután – immáron a fára téve – hatalmas népszerűségre tett szert honfitársaink körében. A kor háziasszonyai egyebek mellett Hegyesi József 1891-ben megjelent „Legújabb házi cukrászat kézikönyve” című receptkönyvéből is meríthettek ihletet a témában: az összeállítás 17 féle szaloncukor elkészítésének módját is tartalmazta ugyanis.

Az otthon gyakorta készített, selyempapírral és sztaniollal díszített édességben persze az ipar is nagy lehetőséget látott, ennek eredményeképpen megkezdődött a szaloncukor tömegtermelése – ezerféle csomagolópapírban, igény esetén díszdobozban értékesítették azokat, akár házhoz is szállítva.

Az ország nagy csokoládégyárai – köztük Stühmer Frigyes első hazai gőzüzemű csokoládégyára –, és kisebb-nagyobb cukrászatai mind szaloncukor-készítésbe fogtak, ám a lendületnek az első világháború véget vetett. A harcok veszteségei, az alapanyagok hiánya a piac elszegényedését okozta, így a fákra ekkoriban leginkább papírba csomagolt krumplicukor, aszalt gyümölcs vagy mézes sütemény került. A nehézségek a második világháború idején tetéztek, így a szaloncukor tömegtermelésének újraindítása is váratott magára: az ötvenes években kezdett magára találni az ipar, ám sokáig mindössze 2-3 féle, csokoládétól mentes „konzumszaloncukor” került ki a gyártósorokról.

Igazi áttörést csak a 80-as évek tudtak hozni e téren: ekkor kezdtek széles körben elterjedni a változatos ízesítésű, minőségi szaloncukrok. A kínálatot napjainkban majd’ kétszáz típus alkotja, s a tapasztalatok szerint a zselést kedvelik legtöbben.

A Magyarországon elfogyasztott, évi 3500 tonna szaloncukornak ugyanis a kétharmadát a zselés íz teszi ki, ugyanakkor nagyon népszerűek a kókuszos, a vajkaramellás, a mandulás, illetve marcipános, valamint a mogyorókrémes változatok is.

Tán némileg meglepő, de a gesztenyés és az epres íz nem tartozik a magyarok kedvencei közé, akik egyébként a szaloncukorban igazi „specialistának” számítanak, hisz e desszert fogyasztása szinte kizárólag csak ránk jellemző.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu