Back to top

Varga Mihály: diverzifikálni kell a gazdaságot

El kell mozdulni attól, hogy a járműipari beruházások adják a gazdasági növekedés alapjait, szükség van más iparágakra, például az élelmiszeriparra is – jelentette ki a Vállalkozók Napján Varga Mihály.

Diverzifikálni kell a magyar gazdaságot, hogy ne elsősorban a járműipari beruházások adják a növekedés alapjait. Ennek érdekében támogatni kell az élelmiszeripari beruházásokat is – fejtette ki a huszadik alkalommal megrendezett Vállalkozók Napján Varga Mihály. A pénzügyminiszter egyebek mellett az energetikai és gyógyszeripari beruházásokat említette, amelyek révén több lábra állhat a gazdasági növekedés. Akár a 3 százalékos bővülés is jó, ha jobb a növekedés szerkezete – fogalmazott a tárcavezető.

Fotó: BPC

Mint elmondta, a magyar gazdaság megítélése jó, a külföldi vállalkozások és a hitelminősítők egyaránt elismerik a stabil, támogató környezet eredményeit. Ennek eredményeképp a magyar államadósság finanszírozása is könnyebb és olcsóbb. A javuló környezet megadta a lehetőséget arra is, hogy a közterhek csökkenjenek, amelytől nem független, hogy a foglalkoztatás is jelentősen bővült.

„2010-ben sokan kételkedve fogadták, hogy lehet-e egymillió új munkahelyet teremteni a magyar gazdaságban. Ma 800 ezerrel több van, mint akkor, és egyes területeken már munkaerőhiány mutatkozik.”

A versenyképesség javítását tekinti a VOSZ a gazdaság előtt álló legfontosabb feladatnak, amely a szervezet által idén aktualizált javaslatcsomagnak is a gerincét adja – mondta el Tolnay Tibor az eseményen. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke hozzátette: ez csakis a mikro- kis- és középvállalkozások helyzetbe hozásával valósulhat meg.

A hagyományoknak megfelelően az ünnepségen kitüntetések átadására is sor került a kiemelkedő vállalkozói teljesítmények elismeréséül. Így az arra érdemesek Magyar Gazdaságért Díjat, Miniszteri Elismerő Oklevelet és Év Vállalkozója Díjat vehettek át Varga Mihálytól és Tolnay Tibortól.

Magyar Gazdaságért Díj elismerésben kilencen részesültek, Miniszteri Elismerő Oklevelet három fő vállalkozó érdemelt ki. A VOSZ megyei tagszervezetei, illetve további érdekvédelmi szervezetek előterjesztése alapján 64-en részesültek az Év Vállalkozója Díj kitüntetésben. Most első alkalommal adták át a VOSZ országos Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díját, az elismerést Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója kapta.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Már biotea is van

Zöldségek, tojás, tej és hús után már az élvezeti cikkek piacán is egyre terjednek a bioélelmiszerek, így hamarosan a biotea, valamint a biominősítésű egyéb termékek is az asztalra kerülnek.

Keleti gazdák tüntettek Brüsszelben

Közép- és kelet-európai gazdák tüntettek csütörtökön Brüsszelben az Európai Tanács ülése alatt egyenlő támogatási szinteket és egyéb jogosultságokat követelve.

Óriási agrárholding jön létre

A Mészáros-csoport holdingba szervezi azokat a többségi tulajdonában lévő agrárérdekeltségeket, amelyek országszerte többféle mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatban tevékenykednek.

Újabb Xylella-észlelés

A hivatalos növényegészségügyi monitorozás keretében újabb Xylella-fertőzéseket találtak Olaszországban. Ezúttal erdei fák és díszcserjék is vannak a beteg növények között. Az Európai Unió karanténlistáján szereplő kórokozó terjedését szigorú intézkedésekkel, kivágással és növényvédelmi zárlattal igyekeznek megakadályozni, több-kevesebb sikerrel.

A cégeknél még nincs karácsony: sok adózási feladat év végére

Noha közelednek az ünnepek, több olyan fontos év végi adózási határidő és választási lehetőség is van, amelyekre a vállalkozásoknak oda kell figyelniük. A Mazars elemzésében többek között összefoglalja a teendőket a társasági adóval, a csoportos társasági adóalanyisággal, a CbCR-ral kapcsolatban.

A legjobb újítások az almatermesztésben

Az idén osztottak először innovációs díjat az Interpoma 2018 kiállításon, a kétévente Bolzanóban megrendezett, kizárólag almára specializálódott rendezvényen. A nemzetközi zsűri a kiállítási standokon is megtekintette a versenyre nevezett 25 eszközt, mielőtt kiadta volna az elismeréseket.

Medvegázolások Erdélyben

Két medvét gázoltak el két nap alatt az erdélyi utakon. Személyi sérülés egyszer sem történt, de az egyik állat elpusztult a balesetben, a másik pedig sérülten is elmenekült a helyszínről.

Strukturális okokra vezethetők vissza a gyümölcspiaci gondok

Az idei gyümölcspiaci lehetőségeket még a tavalyi európai fagyhullám befolyásolta, mondta Apáti Ferenc, a szervezet alelnöke a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács mátraházai évértékelő tanácskozásán.

Együttműködik az Agrárminisztérium a horgászszövetséggel

Stratégiai partnerségi megállapodást és közfeladat-ellátási szerződést kötött az Agrárminisztérium (AM) a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz) pénteken Budapesten.

Nőtt a fizetési hajlandóság a mezőgazdaságban dolgozó cégeknél

Nőtt a határidőre kifizetett számlák aránya az idén, ugyanakkor az átlagos fizetési késedelem hossza emelkedett a Bisnode Magyarország Kft. harmadik negyedéves adatai alapján. Fizetési hajlandóságban idén októberig a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászati ágazatban működő cégek vezetnek, számláik több mint háromnegyedét rendezték határidőre.