0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Jönnek a lengyel borok?

A lengyel bort a jellegzetes ízéről és savasságáról lehet felismerni. Az európai desszertital piacon Lengyelország versenyképessé vált a jégborával. A lengyel borászatok már számos nemzetközi versenyen nyertek díjat boraikkal. A szakértők szerint Lengyelország hamarosan komoly versenytársa lesz az ismert bornagyhatalmaknak.

„Lengyelországban a borászat nagyon dinamikusan fog fejlődni az elkövetkező években. Sok borászatot már létrehoztak, ahogy növelik az ültetvények területét, úgy nő a borkedvelők száma. Figyelembe kell venni, hogy a statisztika szerint a szőlőültetvények száma évről évre nő, jelenleg mintegy 400 van, ebből 200 a regisztrált” – mondja dr. Aneta Wojtylo, a Wroclawi Élettudományi Egyetem Borászati tanszékének a professzora.

A lengyel Mezőgazdasági Támogatási Központ adatai szerint is a

regisztrált szőlőültetvények száma az országban 2018-ban már meghaladta a 200 hektárt, a teljes művelési terület pedig a 330 hektárt, a bortermelés jelenleg 5,2 ezer  hektolitert.

A borászok ebben az évben több mint 800 tonna szőlőt szüreteltek. Összehasonlításképpen, a 2009-es és 2010-es gazdasági évben a termelők száma mindössze 26 volt, a művelési terület 36 hektár. Két évvel ezelőtt a lengyel bort alig több mint 100 szőlőültetvényt termelt.

A szakértők meggyőződése, hogy az előállított bor minősége nő a termelők számával.  

„A lengyel borok minősége a közelmúltban jelentősen javult, különösen a fehérboroké, de a vörösboraink is egyre jobbak.

A lengyel borászok most tanulják, hogy milyen a fogyasztók ízlése.

Inkább a nemesebb szőlőfajtából /vitis vinifera/ származó borokat termelik, a hibrid fajtákat mellőzik, mert rájöttek, hogy az ezekből készült a borok minősége kívánni valót hagy maga után. Az idei jó minőségű termés köszönhető a rendkívül kellemes időjárásnak is.”- hangsúlyozta a professzor asszony.

 A lengyel bor karakterét a hűvös éghajlat adja. Hasonlóan sajátos íze van a többi lengyel gyümölcsnek is. A hazánkban termelt bor savas, de ez nem feltétlenül hátrány – mutat rá a szakértő.

A közhiedelemmel ellentétben nem kell félni a savasságtól. A francia, a spanyol vagy az olasz borok kevésbé savasak, de a főzéshez gyakran használnak fehérborokat, mert ízt adnak az ételekhez és serkentik ízlelőbimbókat – magyarázza Wojdyło.

A lengyel borok közül az egyik specialitás a  jégbor. A tőkéken megfagyott szőlőből készül, erősen savas, de nagy fokban édes, köszönhetően az alacsony hőmérsékletnek.

Európában egyre népszerűbbek a lengyel borok, a nemzetközi versenyeken jó eredményeket érnek el.

Bár még sok borfajta hiányzik a kínálatból, hamarosan komoly versenytárssá válhat a szomszédos borvidékek számára.

„Úgy gondolom, hogy néhány évtized múlva biztosan versenyben leszünk. Már van néhány kiváló bortermelő nagykövetünk, akik a különböző versenyeken értékes helyezéseket érnek el.”- zárja mondandóját Wojdyło.

Forrás: raportrolny.pl