0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nem egyformán látogatják a virágokat a „fiú” és „lány” méhek

A méh-fajok különböző nemű egyedei külsőre talán hasonlítanak, de a táplálkozási szokásaik nagyon is eltérőek. Nektárra mindkét nemnek szüksége van, amit különböző virágokról gyűjtenek – annyira különbözőekről, hogy ez alapján akár két külön fajnak is lehetne őket tekinteni.

Erre azután jöttek rá a tudósok, hogy 11 héten keresztül figyelték az élelmet gyűjtő méhek 152 faját New Jersey virágos rétjein. 19 ezer példányt be is gyűjtöttek, és laboratóriumban meghatároztak, melyik fajhoz tartoztak, illetve milyen neműek.

A tudósok Animal Behaviour című tudományos lapban megjelentett eredményei szerint a herék (hímek) és a dolgozók (nőstények) ritkán táplálkoztak ugyanarról a virágfajról.

Statisztikai módszerrel vizsgálva az adatsorból az is kiderült, hogy olyan kevés az átfedés a két nem által látogatott virágok között, hogy az nem lehet a véletlen műve.

Ennek oka valószínűleg fiziológiai eredetű, illetve a két nem szaporodásban betöltött szerepére vezethető vissza. A herék nektárt fogyasztanak, melyet rögtön energiává alakítanak, így csak azokat a virágokat látogatják, melyek ezt termelik. A nőnemű dolgozók szintén fogyasztanak nektárt, de virágport is szállítanak vissza a fészekbe. Tehát a dolgozóknak többféle virágot kell felkeresniük.

Ez a táplálkozásbeli különbség befolyással lehet a méhek védelmében kialakított stratégiákra,

hívják fel rá a tudósok a figyelmet. Ha virágokat ültetünk a megterhelt kolóniák közelébe, azzal segíthetjük a méhek táplálékhoz jutását. Azonban ha ezek nem vonzók a herék vagy a dolgozók számára, akkor a kolónia továbbra sem lesz egészséges.

Forrás: www.sciencemag.org