Jómagam is többször megtapasztaltam 28 éves lovas pályafutásom során, hogy milyen is az, amikor önkéntelenül katapultál az ember, röppályára áll, majd következik a dolog kellemetlenebb része: a földet érés. Ami, valljuk be, egyrészt elég fájdalmas tud lenni, másrészt a kimenetele is kérdéses. Főleg, ha nem tudjuk tudatosan kontrollálni, irányítani a testünket esés közben és földet éréskor, vagy nincs olyan berögzült, jól működő módszerünk, amivel az esést tompítani tudnánk.
Pszichésen is ki kell heverni
Legutóbb négy évvel ezelőtt estem lóról, és bár akkor már rutinos lovasnak mondhattam magam, mégis életem legnagyobb sérülését sikerült összeszednem. Egy csigolyám bánta a kalandot, ami után hosszas kényszerpihenő következett. Azt egy pillanatig sem gondoltam, hogy nem ülök többé lóra. Az igazi lovas mindig visszaül – ha még megteheti. Csak nem mindegy, hogy hogyan.
Adott esetben egy súlyos balesetet nemcsak testileg kell kiheverni, hanem pszichésen is. Talán ez a része a legnehezebb egy baleset feldolgozásának.
Jómagam abban a lovamban elvesztettem az összes bizalmam, holott ő abszolút ártatlan volt a történetben. Ő úgy reagált le egy komoly kutyatámadást, ahogy az egy menekülő állattól várható. Ennek ellenére nem szívesen megyek ki vele többé terepre. Amikor pedig mégis kilovagoltam vele az esés óta, nem egyedül ültem a lovon, hanem én – és a majré. Féltem, mert mi van, ha megint történik valami, megint leesem, és akkor aztán mi lesz velem, főleg, ha még jobban összetöröm magam? Így meg, valljuk be, nem lehet lóra ülni. Ha az ember fél, görcsössé válik, ami lovaglásnál a katasztrófa egyik biztos forrása. Így ezzel a lovammal maradtam a benti munkánál, a másikkal pedig gond nélkül járok ki terepre. Mindamellett tisztában vagyok vele, hogy a biztos ülés és a magamra aggatott védőfelszerelések sem garantálják, hogy nem eshetek le megint, és nem sérülhetek meg. De akkor még mit tehetnék?
Bemutató program – nemcsak lovasoknak
A válasz az interneten jött velem szembe: egy népszerű közösségi oldalon találtam egy hétvégi programot, mely a „Testtudatosság mindennap – Esések Iskolája Csabdiban” – címet viselte. Felkeltette az érdeklődésemet. Általában úgy vagyok a bennem félelmet keltő dolgokkal kapcsolatban, hogy igyekszem szembe menni velük, és megismerni félelmem tárgyát. A félelmet sok esetben a tudatlanság avagy nem tudás, nem ismerés okozza. Én félek a leeséstől, mert, mint azt megtapasztaltam, nem tudok (jól) esni. Ez a meghirdetett bemutató program viszont lehetőséget kínált arra, hogy szembe menjek félelmem tárgyával, azaz elkezdjem megtanulni, hogyan lehet jól/jobban esni. Az eseménynek Csabdi egyik festői környezetében elhelyezkedő lovardája adott otthont szeptember 16-án, a TiMe with Horses csapata, azaz Ádány Tímea lovaskultúra-oktató, coach, és Szabó Emese hippológus, lovas tréner szervezésében. Emese saját érintettsége folytán is fontosnak tartotta elindítani a programot, melynek remélhetőleg lesz még folytatása.
melyek nemcsak lovaglás során, de más sportágak űzése közben, illetve a hétköznapi élet részeesemény ként (pl. jégen elcsúszás, megbotlás stb.) is előfordulhatnak. Tehát ajánlott olyanoknak, akik már megtapasztalták egy-egy esésük következményeit, azoknak, akik felelősséget éreznek testük karbantartásáért, valamint azoknak, akik módszereket szeretnének tanulni az esések elkerülésére vagy következményeik csökkentésére.
Fizikai és mentális ráhangolódás
A bő háromórás összejövetel első részében Emese az esések megelőzésének részeként felhívta a figyelmet arra, mennyire fontos a ló és ember kapcsolata, mindkettőjük fizikai és mentális állapota. A balesetek megelőzésében fontos szerep jut a ló képzésének, jóllétének: egy jól képzett, mentálisan és fizikálisan is elengedett lóval sokkal biztonságosabb, kellemesebb együtt dolgozni. A fizikai és mentális elengedtetésben a földi munkának, a ló áttornáztatásának, masszírozásának is nagy szerepe van. De az egyik legfontosabb talán, hogy szánjunk időt lovunkra, lovunk jelzéseinek megismerésére. A másik oldalon pedig ott van a lovas – sokszor fizikálisan nem kellőképpen felkészülve, mentálisan is megfáradtan a hétköznapi gondoktól, a munkahelyi stressztől. Ha ilyen állapotban ül fel, a lóra, arra – érzékenysége folytán – gyorsan átragad a lovas idegessége, feszültsége, ami sok jóra nem vezet. Ezért is nagyon fontos, hogy a lovas is mindig ott legyen fejben, ha lóval foglalkozik.
Mielőtt lóra ülnénk, szánjunk időt saját elménk lecsillapítására, hangolódjunk rá a lóval való foglalkozásra, és ne feledkezzünk meg saját magunk, valamint lovunk bemelegítéséről sem.
Mentális ráhangolódásunk része lehet a lószerszámok, felszerelések előkészítése, az alapos lópucolás (nemcsak nyereghelyen, hanem a ló egész testére kiterjedően!), illetve a ló legeltetése is akár. Bemelegítésként következhet egy kis futószárazás, földi munka, a ló áttornáztatása, minek folytán a ló is könnyebben felkészül a közös munkára. A lovasnak sem árt a bemelegítés: mielőtt lóra ül, némi nyújtással, testének könnyed átmozgatásával tehet ezért. De a lovasnak kell észrevennie azt is, ha az adott pillanatban a ló valamilyen oknál fogva nincsen abban az állapotban, hogy ráülhessen a lovas. A ló nem gép. Jó esetben társ, aki jelez felénk. Lehet rossz napja, fájhat valamilye, hatással lehet rá az éppen áthaladó időjárási front. A jó lovas észreveszi, ha valami nem stimmel, és képes rugalmasan változtatni az eltervezett programon. Attól még senkinek nem lett baja, hogy úgy döntött, inkább nem ül fel aznap, mert valami nem volt kerek.
Lovaglásra alkalmazható eséstan
Miután az említettekrők is szó esett, illetve Báró lónak köszönhetően egy részük a gyakorlatban is bemutatásra került, következett a résztvevők számára az „igazi munka”, az összejövetel gyakorlati része, melynek során Dobrotka Béla judomester, az Esések Iskolája alapítója, tanára és szakmai vezetője igyekezett minket, résztvevőket beavatni az esésekkel kapcsolatos alapvető tudnivalókba. A fedeles lovarda homokjára leterített rögtönzött tatamin zajlott a gyakorlat egy laza bemelegítést követően. Béla módszere, hogy apró lépésenként építi fel a mozdulatsorokat, minden mozzanatot újra és újra átismételtetve. Eközben az ember agya és teste megtanulja, hogy az ösztönös és rossz esés közbeni mozzanatok helyett tudatos, a fejet, végtagokat, testet védő pozíciót vegyen fel, és mozduljon tudatosan úgy, hogy az esést tompítsa. Ezzel a módszerrel lényegében az így rögzített mozdulatok válnak egy esés során „ösztönössé”. Tehát, amikor nincs idő átgondolni egy esés közben, hogy mit hogyan kellene, akkor „csak” csinálja a testünk, amit megtanítottunk neki korábban. Az alapvető ismeretek után a mester bemutatott jó néhány esésfajtát, melyek közül néhányat a csoport is kipróbált a gyakorlatban. A korábban már átvett alapmozdulatokra építkezve eleinte nagyon lassan és óvatosan kivitelezve azokat, majd mind bátrabban és lelkesebben.
A tatami figyelmeztetett, ha valamit nem tökéletesen az utasításoknak megfelelően csináltunk, mert akkor bizony kicsit fájhatott egy-egy csont. Így ez még egy kis plusz motivációt adott, hogy jobban odafigyeljünk a feladatok kivitelezésére.
A gyakorlat nagyon jó hangulatban telt. Az alapmozzanatok elsajátítása mellett jó néhány szerencsés kimenetelű eséstörténettel is gazdagabbak lettünk, melyek egyben alátámasztották, mennyire szüksége lenne az embereknek arra, hogy akár a hétköznapi életben, akár sportágspecifikusan megtanuljanak biztonságosan esni. Sportágspecifikusan, mert ami például jó és helyes a judonál, az nem válik be a lovaglásnál. Főleg, hogy lovaglásnál lendület és magasság is van, a változatos talajviszonyokról és a lóról nem is beszélve. Éppen ezért fejlesztették ki Hegedüs Nikolettel közösen speciálisan a lovaglásra alkalmazható eséstant. Esni pedig nemcsak a lovasnak kell megtanulnia, hanem lovát is célszerű hozzászoktatni az esés közben előforduló „érdekes” mozdulatokhoz és puffanó zajokhoz. Nem beszélve arról, hogy egy fegyelmezett, jól betanított lótól elvárható, hogy az esés után azonnal megálljon, és ne hagyja ott vadgaloppban a gazdáját, esetlegesen ijedtében ne tegyen további károkat benne (például rárúgás). A remények szerint ez a mostani alkalom volt a bevezetője egy lovaglás-specifikus biztonságosesés- kurzusnak, melyet jó szívvel ajánlok mindenkinek, aki felelősséget érez magáért, és akár lovasoktatóként a tanítványaiért, hiszen baleset bármikor, bárkivel történhet, még a legbiztosabb ülésű lovasokkal is.
