0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nincs parkolója, ezért felszámolják a városi tetőkertet

Koppenhága Østerbro városrészének szélén, egy régi gépkocsi-aukciós ház tetején található az a 600 négyzetméteres kert, mely nyitva áll mindenki előtt, aki az organikus gazdálkodásról szeretne többet megtudni. Az ØsterGro néven ismert projekt előadásoknak, iskolai tanulmányutaknak adott helyet - eddig.

Koppenhága sokak fejében a közlekedését tekintve egy fejlődő, előre haladó városként jelenik – mégis számos divatjamúlt és logikátlan szabály köti gúzsba. Az ØsterGro kert 2014-ben nyitott meg, egy ideiglenes működési engedéllyel. A hatóságok úgy döntöttek, hogy a véglegesítéshez szükség van egy 23 férőhelyes parkolóra is a látogatók számára. Ezzel szemben Jac Nellemann, az épület tulajdonosa szerint ez nevetséges, és senkinek sem hiányoznak a szóban forgó parkolóhelyek.

„Szörnyű, hogy a város segített felállítani a kertet, majd négy év múlva közlik, hogy autóknak is helyet kell benne biztosítani. Ez azért is szomorú, mert rengeteg munkák van abban, ami itt fent létrejött”

– nyilatkozta.

Évi 20 ezer látogatót fogadnak itt, és 40 helyi embert látnak el zöldségekkel, gyümölcsökkel. Ha úgy döntenek, hogy nem kapnak engedélyt a további működéshez, akkor 100 tonna földet, komposztot, növényeket, egy tankonyhát, 10 csirkét, három méhcsaládot és két nyulat kell elköltöztetni a háztetőről.

Ráadásul hét alkalmazott dolgozik itt főállásban, és további három részidőben. A kert felszámolásával ezek az emberek a munkájukat is elvesztik. Felmerült ugyan, hogy átköltöztessék az egészet egy másik tetőre, azonban nincs a közelben megfelelő helyszín, amely képes lenne befogadni a gazdaságot.

Koppenhága környezetvédelmi polgármestere, Ninna Hedeager Olsen, akinek a kampányfotói történetesen az ØsterGro kertben készültek, minden követ megmozgatott, hogy segítsen. Képviselőtársaival 27 különböző módon kérvényezték a kert fennmaradásához szükséges engedélyeket: ha lett volna bármilyen mód, ami lehetővé teszi a kert megtartását, megtalálták volna.

A probléma ugyanis abban gyökerezik, hogy Koppenhágában nem lehet parkolóhelyet megszüntetni. A kert pedig egy régi autó-aukciós házon épült, mely 23 parkolóhellyel rendelkezett a tetőn. Hiába nem használta/használja ezeket senki, nem lehet megszüntetni.

Még úgy sem, hogy az ide látogatók szinte kivétel nélkül biciklin, vagy tömegközlekedéssel érkeznek. Sőt, máshol sem alakítható ki a szabályozás szerint parkolóhely, csakis az épület közelében, vagy annak tetején.

A kert sorsáról még karácsony előtt döntenek. Azonban a jogszabályok miatt nem várható, hogy az pozitív lesz…

Forrás: www.treehugger.com/www.information.dk