0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Beteg a mézpiac

Nem a magyar méhész „szája-íze” szerint alakulnak a nagybani mézfelvásárlási árak. Alacsonyak és nem mozdulnak, ha igen, akkor inkább lefelé. Egy kilogramm virágmézért másfél liter dízelt sem kapunk, Pesten két gombóc fagyit (igaz, édestölcsérben).

Ráadásul alig-alig lehet eladni, a hazai exportcégek szokatlanul sokat állnak, nem vásárolnak. Vajon mi lehet ennek az oka? Miért beteg a mézpiac?

A világ mézkereskedelme egyre nagyobb médiafigyelmet kap, hiszen „van miről írni”, sajnos. Legutóbb például az 1,2 milliós példányszámú The Economist, a Londonban szerkesztett gazdasági hetilap augusztusi számában írt erről „A mézhamisítás veszedelme” című cikkében. Az ausztrál média teli volt a „Hamis mézet veszünk…” kezdetű cikkekkel, miután kiderült, hogy a legnagyobb ausztrál mézkiszerelő (Capilano) hamis importmézekkel manipulált. De már Indiában is megjelentek cikkek arról, hogy a belső piacon nem természetes mézeket lehet kapni „Elég valódi a te mézed?” címmel. Minden írás központi témája nem csak az, hogy a fogyasztókat becsapják a hamisítással, hanem egyértelműsítik:

a jó gyakorlatot folytató méhészek képtelenek a torzult piacon olyan árszinten értékesíteni mézüket, hogy az megfelelő bevételi forrást teremtsen vállalkozásuk fenntartásához.

USA

2018 első félévében az előző évi hasonló időszakhoz képest 25%- kal kevesebb mézet importált a világ második legnagyobb mézfelvásárlója, az Egyesült Államok. Tavaly túlhaladta az éves mézimportja a 200 ezer tonnát! Korábban még egyetlen alkalommal sem vásárolt ilyen sok mézet az USA. Viszont lehet, hogy túlvásárolta magát, ennek következtében az idei év első félévében a tavalyi 107 ezer tonna helyett mindössze 79 ezer tonnát importált. Az import méz 28%-a Indiából származik, megduplázódott a vietnami import, miközben Brazília részesedése 12%-ra (14%-ról), Argentínáé 16%- ra (22%-ról) esett vissza.

Érdekesség, hogy a korábbi években az USA potenciális fő mézellátójává kikiáltott Ukrajna a teljes import mennyiség még 10%-át sem haladta túl, de ez az arány idén mindössze 3%-ra zsugorodott.

A felvásárlási árak a nyárvégi pergetések után, szokás szerint, kissé csökkentek, 10%-ot estek annak ellenére, hogy a két Dakota állam, Északés Dél-Dakota, a két legnagyobb méztermelő térség méhészei 25%- kal kisebb termésről számoltak be, mint tavaly. De az ország több részében is kevesebb, néha csak fele termésről tudósítottak a méhészek. A méhészek elsősorban a munkaerőhiányra panaszkodnak, egyszerűen nem találnak elég segédmunkást. A kormány megszigorította a külföldiek legális munkavállalását, ami elsősorban a mezőgazdaságban, így a méhészetben is komoly munkaerőhiányt teremtett. Az elmúlt évekhez képest jónak mondható méz felvásárlási ár sem tud új, komoly méhészetek létrehozásához elegendő vonzerővé válni, így egyre kevesebb a méhcsaládszám az országban. Ennek megfelelően egyre magasabbak a megporzási díjak is, amiket a növénytermesztő farmerek fizetnek.

Már idén augusztusban-szeptemberben megkötik a mandulatermesztők a méhészekkel a szerződéseket a 2019. februári megporzásra. Hallani már 250 USD méhcsaládonkénti fizetségről is, emellett a farmer fizeti a méhek odaszállítását is!

Ázsiai típusú méztermelés

Néhány ázsiai mézexportőr nem titkolja, sőt hirdeti, hogy cégük a „kínai-modell” szerint készített mézet értékesít. Ennek lényege: az éretlen, magas víztartalmú, méznek nem nevezhető anyagot vásárolják fel a méhészektől, amit besűrítenek. Akik nem nevezik nevén ezt a készítményt, azok szépíteni akarják az értékesítendő anyagot és ipari méznek titulálják – hamisan, hiszen még annak az előírásainak sem felel meg. Ma már titkolni sem tudnák egyébként, hogy Kínában a legtöbb méhész szinte vizet perget – ezt az ország „nyitottsága” hozta magával, hiszen az utóbbi években egyre több és több turista, köztük USA beli és európai méhészek látogattak el az országba. Ha már ott jártak, sokan felkerestek méhészeteket is – meglepődve konstatálták a nektár pergetését, amit néhány napon belül „kaptárgyáraknak” is nevezhető üzemekben sűrítenek be és készítenek minél mézhez hasonlóbb dolgot.

Mivel olyan mézkészítési módszerről van szó, ami – legnagyobb szomorúságunkra – eladható, értékesíthető a piacon, ezért nem hogy csökken azon méhészek száma, akik a rossz gyakorlatot folytatják, hanem nő.

Vietnami méhészek megállapítása: „mi tudnánk érett, viasszal lefedett mézet pergetni, de annak ára, a megnövekedett költségek, a kiesett idő miatt, több lenne. Több lenne, mint amit ma a külföldi, főleg az USA-beli importőrök fizetnek mézünkért”.

Indiai exportőrök élelmiszer-kiállítások, mézvásárok alkalmával nyilvánosan említették, hogy náluk sincs másképp, az ő méhészeik sem várják meg a méz méhcsaládokban történő beérlelését. Egyre több ázsiai exportőr ragaszkodik ahhoz a téziséhez, miszerint: az Egyenlítő környékén csak ilyen módszerekkel lehet mézet előállítani. Érdekesség azonban, hogy egyes ázsiai országok viszont nem hajlandóak beállni a sorba, mint Dél-Korea, ahol is az országos méhészeti egyesület egyértelműen deklarálja honlapján, hogy mi a különbség a valódi méz és az éretlen méz pergetéséből készített méz között. Különbség például az íz, az aroma, a méz-íz-karakter megléte, a gazdagabb vitamin- és ásványianyag-tartalom, persze a valódi, érett méz javára, de hangsúlyozza a honlap, hogy ezért viszont többet kell fizetni. A minőségnek, ami esetünkben nem más, mint a valódiság, manapság ára van.

(Folytatjuk)

 

Forrás: Méhészet