0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A vörösszárnyú keszeg lett az év hala 2019-ben

A korábbinál jóval nagyobb érdeklődés övezte a Magyar Haltani Társaság aktuális szavazását, ráadásul ezúttal egy halfaj „szabálytalan előzéssel” igyekezett versenytársai elé kerülni. Az eredmény alapján kijelenthető, idén a színek fontos tényezők voltak.

A Magyar Haltani Társaság 2010-ben indította útjára az „év hala” szavazást, amelynek legfőbb célja széles körben ismertetni és népszerűsíteni az őshonos halfajainkat. Az eddigi kiírások alkalmával a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, az európai harcsa és a balin bizonyult a legnépszerűbbnek az internetes voksolók között.

Ebbe a sorba állt – vagy inkább úszott – be most

a 2019-es év hala: a vörösszárnyú keszeg.

A kezdeményezés mögött álló szervezet beszámolói szerint az idei szavazást a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés övezte, ugyanakkor először fordult elő, hogy valaki meg nem engedett módon próbálta előnyhöz juttatni kedvenc halát. A sebes pisztrángra adott 2130 érvénytelen voks figyelmen kívül hagyása után kiderült:

a szavazatok 44%-át a vörösszárnyú keszeg, 32%-át a szivárványos ökle, 24%-át pedig a sebes pisztráng kapta.

A győztes halfaj a pontyfélék családjába tartozik, egyes helyeken, illetve a régi szakirodalmakban pedig „pirosszemű kelének” is említik. Az Európában és Nyugat-Ázsiában őshonos vörösszárnyú keszeg élénkvörös úszóiról és felfelé nyíló szájáról könnyen felismerhető. E halak főképp az állóvizeket kedvelik, ugyanakkor kedvező életfeltételeket biztosítanak számukra a lassabb folyóvizek parti sávjai, a kisebb csatornák és holtágak, vagy éppen a mocsarak és lápok is. Lassan növekvő, kis súlyt elérő fajról beszélhetünk, amelynek fejlettebb példányai 20-25 centiméteresek, ugyanakkor elvétve akadhatnak belőlük 30 centi hosszú egyedek is.

A hazai horgászrekord 2,10 kg – még 2013-ból.

S ha már horgászat: egészen finom felszereléssel, horogra szúnyoglárvát, pinkit vagy csontit tűzve érdemes vörösszárnyú keszegre „menni”. Többnyire csapatokban, a víz felső rétegeiben, hínárfoltok mentén, partközelben keresik táplálékukat – növények hajtásait, algákat, magvakat vagy éppen vízi gerinctelen állatokat. A vörösszárnyú keszeget egyébként sokan összekeverik a bodorkával. Utóbbi hát- és hasúszója szinte függőleges vonalból ered, míg az idei esztendő év halának hátúszója hátrébb kezdődik, mint a hasúszója.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu